Ugrás a tartalomra

Az utolsó simításokat végzik az új Operatív Műveleti Központon

Létrehozva
Csaknem ezer térfigyelő kamera, huszonnégy tévéből álló monitorfal, és háromszor annyi rendész figyeli majd éjjel-nappal Miskolc különböző pontjait.

Hamarosan teljesen üzemképes lesz az Operatív Műveleti Központ, amit a Miskolci Önkormányzati Rendészet központjában alakítanak ki. A monitorok már működnek, jelenleg a tesztelés és a kamerák bekötése zajlik. Egyszerre csaknem száz kamera képét tudják majd figyelni innen.

Kép
Fotó: Mocsári László

– Fizikai valójában kész van a Műveleti Központ, a belső festések megtörténtek, beszereztük az irodabútorokat, a technikai berendezés is működik már. Jelenleg tesztidőszakát éli ez az Operatív Műveleti központ – tájékoztatott a MIÖR igazgatója. Kovács László Csaba hozzátette, kameraképek már érkeznek ide, a technikusok és informatikusok pedig azon dolgoznak, hogy ezek megfelelően jelenjenek meg.

Kép

A térfelügyeleti rendszert üzemeltető rendészek számára összesen tizenhat munkaállomást építettek ki, a huszonnégy tévéből álló monitorfalon látják majd az összkamera képeket a MIÖR munkatársai. Egy monitoron akár négy kamera képét is figyelhetik, de a tervek szerint egy-egy kameraképet több monitorra is ki tudnak vetíteni. Az egy-egy kiválasztott kameraképen történő eseményeket pedig ráközelítve, sőt irányítva is tudják figyelni.

Kép

Az Operatív Műveleti Központban tizenhatan dolgozhatnak majd, jelenleg öten figyelik a kamerákat.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.