Ugrás a tartalomra

Alakszai: Minden erőmmel megvédem barátomat, Kriza Ákost!

Létrehozva
- Csak öt nap telt el, hogy Kriza Ákos felkért arra, hogy folytassam az általa megkezdett városvezetői munkát és vállaljam a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltségét az október 13-i választásokon, de ezalatt az öt nap alatt is kiderült, hogy politikai ellenfeleink mindenre képesek a hatalom megszerzéséért, és semmi sem szent nekik e cél eléréséért – mondta Alakszai Zoltán rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Kép
Fotó: Végh Csaba

- Semmi sem szent nekik, még az emberi méltóság sem – hangsúlyozta Alakszai Zoltán. - Miután Kriza Ákos elmondta, hogy „rosszindulatú betegsége miatt” kénytelen az élvonalbeli munkától visszalépnie, a magát függetlennek nevező ellenzék két lábbal szállt bele Kriza Ákos polgármesterünkbe, és hadd tegyem hozzá: barátomba. Miközben látszatra együttérzést mutattak, addig a legaljasabb módon híresztelni kezdték, hogy valójában nem is betegség áll visszalépése hátterében, hanem az, hogy megijedt  Gyurcsány Ferenc jelöltjétől, Veres Páltól.

- Ez nevetséges, és szégyenteljes. Nevetséges, mert a legutóbbi Závecz-mérés szerint, amit közzé is tettünk 44-26 a Fidesz-összellenzék eredménye a polgármesterjelölti pártversenyben. És szégyen, mert aki egy beteg embert kilenc év szolgálat után nem együttérzéssel enged el munkájából, hanem hamis találgatásokat sugall, az Tamási Áron után szabadon, bizony embernek hitvány, és magyarnak is alkalmatlan.

- A mai napon leszögezem: az előttünk álló kampányban minden erőmmel meg fogom védeni barátomat, Kriza Ákost, és minden erőmmel azon leszek, hogy megvédjem mindazt, amit Miskolcon Kriza Ákos politikája elért.

- Az elmúlt napokban világossá vált, hogy akik képesek egy köztiszteletben álló polgármesterbe olyan aljas módon beleszállni, ahogyan a Gyurcsány és az MSZP jelöltje tette, azoktól semmi jót nem várhat a város. Innen üzenem nekik, bizony meg fogjuk és személyesen én is meg fogom védeni Kriza Ákos emberi méltóságát, és meg fogjuk védeni október 13-án Kriza Ákos munkájának miskolci eredményeit! És mától erre fogok kérni minden jóérzésű, és tisztességes miskolcit is – hangsúlyozta Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.