Ugrás a tartalomra

Alakszai programjában: „Újjáépítjük a Diósgyőri Strandot!”

Létrehozva
A munkát folytatni kell. Ezzel a mottóval kezdte programismertető sajtótájékoztatóját Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje.
Kép
Fotó: Mocsári László

Alakszai Zoltánnak kidolgozott programja van és elsősorban a megkezdett beruházások és fejlesztések továbbvitelével foglalkozna az új célkitűzések mellett.

- A programomat az elkövetkező hetekben, minden pénteken, sajtótájékoztató keretében ismertetem – mondta Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. Szólt arról is, hogy október 13-án arról dönt Miskolc, hogy folytatják-e a Kriza Ákos által megkezdett munkát vagy a város visszaesik oda, ahol 2010 előtt, a szocialista városvezetés alatt volt. - Ha engem választanak polgármesternek, vállalom, hogy megóvjuk az elmúlt kilenc év városépítési eredményeit és folytatjuk a fejlődést – hangsúlyozta.

Kép

Fő programpontja megvédeni a Salkaházi programot és az 5. évfor­dulóra tekintettel a szokásos 10 ezer forint mellett egyszeri 5 ezer forintos prémium kifizetését is garantálja Alakszai Zoltán.

2014-ben indította el a város a Boldog Salkaházi Sára mártír nővérről elnevezett időseket támogató programot. Az volt a cél, hogy mind javakban, mind erkölcsi megbecsülésben részesítse azokat, akik egy életen át dolgoztak az új nemzedékekért, a városért, a közösségért. Minden évben ezért a miskolci nyugdíjasok 10 ezer forintos készpénz segítséget kapnak október elején, és még nagyon sok mindent: ingyenes színházi előadásokat, zenés batyus bált, bükki kirándulást és többek között  szilveszteri mulatságot. - A cél az volt, hogy valódi közösséget is létrehozzunk – hangsúlyozta a polgármesterjelölt. Úgy látják ma már, hogy ez sikerült, a programhoz közel 35 ezren csatlakoztak, a rendezvényeken, ezrek vesznek részt. Nem az a cél, hogy lemondjanak az idős nemzedékről, hanem pont ellenkezőleg: számítanak rájuk és a társadalom fontos alkotóinak tartják őket. - Ennek kifejezéseként, polgármesterré választásom esetén a program fennállásának 5. évfordulójára plusz 5 ezer forint úgynevezett Salkaházi prémium kifizetését garantálom – mondta Alakszai Zoltán.

Második fő programpont: „Újjáépítjük a Diósgyőri Strandot!”

A diósgyőri strand újjáépítésével két célt szeretne elérni. Egyrészt, a mostani várrekonstrukció kiterjesztését, másrészt a városrész lakói számára is elérhető közelségben lesz a korszerű fürdő.

- Tudom, hogy sokan szerették volna a strand korábbi megnyitását. Erre nem volt egyelőre mód a vár építése miatt – hangsúlyozta. Szakemberekkel, építészekkel egyeztetve ma már úgy látja, megvalósítható ez a beruházás.  

Harmadik, legfontosabb programpont: Miskolc lesz Magyarország legbizton­ságosabb megyei jogú városa

Ezzel Kriza Ákos programját szeretné Alakszai Zoltán továbbvinni. Mint elmondta, ő tette le az alapokat ehhez a célkitűzéshez. Egy komplex, átfogó programot hirdetett meg 2010-ben, melynek fő pillérei az önkormányzati rendészet létrehozása, a fészekrakók kirakása, a nyomortelepek felszámolása volt. Ennek eredménye lett, hogy közel kétszáz fészekrakó lakást sikerült kiüríteni. A nyomornegyed-felszámolási program során az elmúlt négy és fél évben csaknem 300 ilyen lakást számoltak fel. Bontottak az Álmos utcán, eltűnt a Békeszálló, tisztul a Bábonyibérc. Ebben az esztendőben bontottak a Számozott utcákban, a Mávtelepen, és a jövő héten ismét bontanak, a Mésztelepen szűnik meg egy nagy romos társasház.

- A rendvédelmi munkában én sem akarok meghátrálni. Ezt a városi költségvetéssel, tehát anyagi alapokkal és új beruházásokkal, például az új rendészeti műveleti központ megnyitásával, valamint a betervezett 900 térfigyelő kamera beüzemelésével szeretném erősíteni.

Kép

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.
Képgaléria
Tudás, felelősség, kitartás – ezekkel felvértezve kezdték meg a tanévet a Ferenczi diákjai
MiskolcOktatás
Soha ne felejtsétek el, milyen értékes hivatást választottatok – kérte a Miskolci Egyetem fenntartásában működő Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum diákjait a város jegyzője tanévnyitó beszédében kedden.
Leköszönt Miskolc alpolgármestere, itt folytatja
Miskolc
Hollósy Andrásnak a város polgármestere megköszönte a munkáját.
Képgaléria
Vakáció off, suli on – vigyázzunk a gyermekekre az utakon
MiskolcBelföldOktatás
A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban. Megváltozik a közlekedés megszokott ritmusa, megnő az iskolák környékének forgalma, új útvonalak és napi rutinok alakulnak ki. Különösen nagy figyelmet igényelnek az első osztályosok, akik még csak most ismerkednek az önálló közlekedéssel.