Ugrás a tartalomra

Nagyboldogasszony ünnepe a Minorita templomban

Létrehozva
Nagyboldogasszony búcsúját csütörtökön tartották a Minorita templomban. A szentmisét Piotr Stanislawczyk mutatta be, aki a lengyelországi krakkói tartományból érkezett. Előtte három napon át lelkigyakorlatos szentbeszédeket mondott Artur Prenkiewicz minorita házfőnök.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Beregi László

Piotr Stanisławczyk atya, minorita szerzetes, provinciális asszisztens az ünnepen elmondta, legfontosabb az, hogy egy-egy találkozáskor áradjon belőlünk a szeretet és a jóság.

- Szerzetesek találtak egy könyvet, amiben benne volt, hogy van egy hely, ahol találkozik a föld az éggel. Bár azt gondolták, eddig is ilyen helyen laktak, hiszen jól megfértek egymás mellett, mégis elindultak megkeresni ezt a helyet. Az út nagyon hosszú volt, eltelt több év is, mire egy ismerős helyre értek. Az ajtót kinyitva látták, hogy visszaértek arra a pontra, ahonnan indultak.

Kép

- Nagyboldogasszony ünnepe egy gyönyörű ünnep. A mi életünk is olyan, mint ezeké a szerzeteseké. Elindulunk Istentől egy hosszú útra, mely évekig tart, találkozunk különböző emberekkel, akik felé sugároznunk kell a jóságot és a szeretetett. Hiszen Mária ezt az utat mutatja nekünk, az ég felé mutat. Csak ez vezethet minket szép élethez. Ha egy találkozás nem erről szól, akkor az hiányos lesz – mondta az atya.

Nagyboldogasszony ünnepe a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, melyet augusztus 15-én tartanak. A történet szerint Jézus anyja földi létéből testben és lélekben is egyenesen a mennyei boldogságba jutott.

Kép

Az ünnepet Jeruzsálemben már az V. században megülték. Száz év múlva már egész keleten elterjedt, a következő században pedig Róma is átvette, ahol a VIII. századtól a boldogságos Szűz mennybevétele néven tartották számon.

Magyarországon Szent István avatta ünneppé augusztus 15-ét. Élete végén ugyanis ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, ez pedig megalapozta a Regnum Marianum eszmét, amely szerint Magyarország Mária országa. A Nagyboldogasszony elnevezés magyar sajátosság.

Ez is érdekelhet

Turcsányi Vince. Fotó: magánarchívum
Diósgyőri sakksikerek
MiskolcSport
Április 6. és 12. között a Vas vármegyei Bükön, a Művelődési és Sportközpont adott otthont a Korcsoportos országos bajnokság küzdelmeinek, ahol az ország legtehetségesebb fiatal sportolói mérték össze tudásukat különböző korosztályokban.
Aki a Fideszre szavaz, a biztonságra szavaz - mondta Csöbör Katalin
Miskolc
Csöbör Katalin jelenlegi országgyűlési képviselő és egyben újra jelölt, Alsózsolcán adta le szavazatát a Közösségi Házban, ahová gyermekeivel érkezett.
Országgyűlési választás 2026
Választás 2026: itt vannak a negyedik, 13 órai adatok
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
54,14 százalékos a részvételi arány délelőtt 13 óráig.
Szuper bravúr a DVTK sportolójától, a siker után a nagymamájának üzent
MiskolcSport
A DVTK öttusázója világkupa versenyt nyert Egyiptomban. Guzi Blanka Kairóban végzett az élen, és szerzett aranyérmet, Magyarországnak, a DVTK-nak.