Ugrás a tartalomra

Kétszer is lecsapott idős áldozataira a gyanúsított

Létrehozva
Az utcán támadhatta meg idős áldozatait az a fiatalkorú, akinek a letartóztatását elrendelte a Miskolci Járásbíróság.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított férfi és társa augusztus 17-én Miskolcon a Thököly utcán megszólították az idős sértettet, tőle dohányt, majd pénzt kértek. Miután a sértett megtagadta kérésüket, kitépték a kezéből a táskáját és futva távoztak a helyszínről.

Másnap a gyanúsított Miskolcon a Rácz Ádám utcán támadott meg egy idős asszonyt, amikor az a lépcsőházba akart bemenni. A sértett vállán lévő táska pántját megragadta, azt többször megrántotta, majd miután a nő a földre esett, a megszerzett értékekkel – 15 ezer forint készpénzzel, okiratokkal és személyes tárgyakkal – elfutott. A sértett alkartörést szenvedett.

A gyanúsítottal szemben rablás, kifosztás, testi sértés és okirattal visszaélés miatt indult eljárás, mely cselekmény a tizenhatodik életévét be nem töltött fiatalkorú esetén 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Tartani kell attól, hogy a gyanúsított a büntetéstől félve a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne; a még ki nem hallgatott társával összebeszélve veszélyeztetné a bizonyítást, vagy újabb bűncselekményt követne el. A bíróság a felsorolt okok miatt a gyanúsított letartóztatását rendelte el, enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására nem látott lehetőséget.

(Címlapképünk csak illusztráció!)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.