Ugrás a tartalomra

Több mint ötszázan igényelték a bölcsődei támogatást

Létrehozva
Már több mint ötszázan igényelték a két hete bejelentett, havi legfeljebb 40 ezer forintos bölcsődei támogatást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) családpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Kép
Csak illusztráció! Forrás: www.juniorsdaynursery.co.uk

Beneda Attila elmondta, hogy a támogatást azok a családok kaphatják, amelyek húszhetesnél idősebb gyereküket helyhiány miatt nem tudják államilag finanszírozott bölcsődében elhelyezni, ezért a munkavégzés idejére családi-, munkahelyi vagy mini bölcsődei szolgáltatást kell igénybe venniük.

A számítások szerint a következő három évben mintegy tízezer bölcsődei férőhelyet tudnak támogatni a rendelkezésre álló uniós forrásból – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a családvédelmi akcióterv egyik leghangsúlyosabb eleme a bölcsődei férőhelyek bővítése; a tervek szerint 2022-ig további 20 ezer férőhelyet alakítanak ki, míg el nem érik a 70 ezret.

Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben 32 ezer bölcsődei férőhely volt, ma mintegy 50 ezer van.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.