Ugrás a tartalomra

Milliárdos ingatlanrehabilitációs program indul a miskolci nyomortelepek helyén

Létrehozva
– ezt Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a Mésztelepi utcán, ahol elbontottak egy romos házat.

A polgármesterjelölt – ígéretének megfelelően – ezen a héten is részletesen ismertette programja egyik újabb lényeges elemét. Alakszai Zoltán pénteken arról beszélt, hogyan lesz Miskolc 2030-ra Magyarország legbiztonságosabb megyei jogú városa.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Emlékeztetett: 2010-ben Kriza Ákos és a fideszes városvezetés célul tűzte ki a rendteremtést. A program első helyén szerepelt a „fészekrakó” lakások rendbetétele, a nyomornegyedek felszámolása során pedig 2014 óta csaknem 300 lakást számoltak fel. – Bontottunk az Álmos utcán, eltűnt a Békeszálló, tisztul a Bábonyibérc, több mint látványosak a változások a Máv-telepen, és a Gizella utcában. A számozott utcák több mint kétharmadát kiürítettük, a mai napon pedig itt, a Mésztelepen szüntetünk meg egy nagy romos társasházat – ismertette.

Kép

A kormánypárti polgármesterjelölt emlékeztetett: a programok miatt támadták őket az ellenzéki pártok, „jogvédő álcivil szervezetek”, nemzetközi szervezetek, „de mi mindvégig következetesek maradtunk ebben a rendvédelmi, közbiztonsági politikában”.

A 2019-2024. közötti választási ciklus Alakszai Zoltán meglátása szerint „sorsfordító lesz Miskolc számára, és sorsfordító lesz a biztonságos Miskolc megteremtésében is”. – A nyomortelepek felszámolását tehát mindenképpen folytatjuk – szögezte le. – Elkötelezettek vagyunk azért is, mert nem egy öncélú programnak tartjuk, és mert hiszünk abban, hogy ezek a területek értékesekké válhatnak. Egy valódi városrehabilitáció alapjait teremtjük meg a nyomortelep-felszámolási programmal.

Kép

Várják tehát, hogy a magántőke befektetéseket kezdjen a romos házak helyén, lakóparkok, szolgáltatási központok épüljenek.

Kép

Lyukóvölgy problémájával szintén szembe kell nézni a következő ciklusban – mutatott rá a polgármesterjelölt. – Átfogó ellenőrzésekkel fogjuk kezdeni. Ezt a csatát is megvívjuk, és nem azok fogják megmondani nekünk, hogyan csináljuk, akik felelősek azért, hogy 2010 előtt Miskolcon közel 13 ezer bűncselekményt követtek el. Ez mostanra a negyedére csökkent. Természetesen most is történnek incidensek, ilyen a sajtó által felkapott eset is, amiről mindenki hallott. De pontosan ez az oka annak, hogy folytatni kell azt a szívós, kitartó munkát, amit 2014-ben Kriza Ákos elkezdett és én is folytatni fogok – szögezte le Alakszai Zoltán. – Úgy lesz Miskolc a legbiztonságosabb megyei jogú város 2030-ra, hogy egyszerre szolgáljuk a bűnmegelőzést, és egyszerre segítjük a bűnfelderítést. Előbbit segíti a térfigyelő kamerarendszer bővítése, 900 kamera fogja szolgálni a miskolciak biztonságát. A bűnmegelőzést szolgálja a nyomortelepek felszámolása és ezt szolgálta a fészekrakók kirakása az Avasról. A bűnfelderítést szolgálja az a rendészeti politika, amellyel az országban egyedülállóan megerősítettük a rendészetünket. A bűnfelderítést szolgálja az is, hogy a város évről-évre támogatja a rendőrséget. Komoly eredményeket értünk el ezen a téren. Például a napokban történt eset kapcsán elmondhatjuk, hogy a rendész és rendőr járőrből álló páros pillanatok alatt elfogta azt a három elkövetőt, akik a támadást elkövették - tette hozzá Alakszai Zoltán. 

Kép

Nagy Ákos önkormányzati képviselő, polgármesteri megbízott azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy a nyomortelep-felszámolási program folyamatosan tart. – A legutóbbi időszakban az erőforrásainkat már nemcsak a szegregátumok felszámolására, hanem az ezzel kapcsolatos rekultivációra, illetve a szemét elszállítására is fordítottuk. Több száz köbméter szeméttől szabadítottuk meg a Gizella utcát, a Diósgyőri Stadion környékét – emelte ki.

– A program most már nemcsak a telepek felszámolását, hanem új ingatlanok építését, új befektetők vonzását is szolgálja ezentúl – hangsúlyozta a polgármesteri megbízott.

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.