Ugrás a tartalomra

Most már a szabadban edzhetünk a Dankó Pista utcában

Létrehozva
Szabadtéri kondipark épült a játszótér mellé a Dankó Pista utcában. Így amíg a gyerekek játszanak, a szülők akár edzhetnek is.
Kép

A terület képviselője a mozgás lehetőségét szerette volna megteremteni a városrészben élőknek, korosztálytól függetlenül.

Eperjesi Erika önkormányzati képviselő a Miskolc Televíziónak úgy nyilatkozott: több mint hárommillió forintért készült el a fitnesz eszközökkel ellátott parkot idén, az itt élők örömére. – Az idősebb korosztály is nagyon szereti ezeket az eszközöket, bízom benne, hogy az egészségüket szolgálja majd – fogalmazott a képviselő.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.