Ugrás a tartalomra

Kerülje el a kikapcsolást! – folytatódik a fogyasztóvédelmi kampány

Létrehozva
Egyre tudatosabbak a fogyasztók, hat év alatt megfeleződött a közüzemi szolgáltatásokból kikapcsolt felhasználók száma. De még így is évente tízezreket kell kizárni a víz-, gáz- vagy áramszolgáltatásból tartozás miatt. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal új kiadványaiban az ilyen esetek elkerülését és kezelését segíti.
Kép
Fotók: Mocsári László

2013 és 2018 között hazánkban megfeleződött a közüzemi szolgáltatásokból kikapcsolt fogyasztók száma. De a számlák befizetése még így is évente tízezreknek okoz nehézséget. Az új kiadvány annak a négymillió embernek nyújt segítséget, akik társasházban élnek.

Nemeshegyi Benjámin, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szakmai tanácsadója úgy fogalmazott: lakossági fogyasztóknál nagyon fontos, hogy csak 60 napon túli tartozásnál és összesen három értesítést követően kerülhet sor a kikapcsolásra akkor, ha a felhasználó által kezdeményezett, a tartozásról szóló egyeztetés nem vezetett eredményre.

Fontos a szolgáltatóval való együttműködés- hangsúlyozzák a szakemberek, hiszen a kizáráshoz nem szükséges bemenni a lakásba, ez kintről is elvégezhető. Ez visszakapcsoláskor további plusz költségeket jelent a fogyasztónak.

Horváthné Szendrei Szilvia, a Kormányhivatal Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály főosztályvezető-helyettese elmondta, az a legfontosabb, hogy merjünk kommunikációs kapcsolatot teremteni fogyasztóként a vállalkozásokkal. – Ezek a kiadványok is ebben fognak irányt mutatni a fogyasztóknak – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak.

Kép

A kampány középpontjában a tudatos fogyasztó áll.

Kizárást követően nem elég rendezni a tartozást. A kiszállásokat, a ki-és a visszakapcsolás költségei is a fogyasztót terhelik- a kiadvány erre is figyelmezteti a fogyasztókat.

Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szóvivője kifejtette: ami a kikapcsolást illeti, azt javasolják, mindig maradjunk kapcsolatban szolgáltatónkkal. – Ha bármi gondunk van, kapunk egy tértivevényes levelet vagy még azt megelőzően nem tudtuk befizetni a számlát, forduljunk a szolgáltatóhoz, kérjünk részletfizetést vagy fizetési haladékot – emelte ki.

A tartozások rendezése után a szolgáltatást legkésőbb 48 órán belül kapcsolják vissza – erről is szólnak a kiadványok, melyek a kormányablakokban, és ügyfélszolgálaton érhetők el, de az internetről is letölthetők.

Ez is érdekelhet

3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.
Képgaléria
Tudás, felelősség, kitartás – ezekkel felvértezve kezdték meg a tanévet a Ferenczi diákjai
MiskolcOktatás
Soha ne felejtsétek el, milyen értékes hivatást választottatok – kérte a Miskolci Egyetem fenntartásában működő Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum diákjait a város jegyzője tanévnyitó beszédében kedden.