Ugrás a tartalomra

Autós társadalom figyelem, elkezdődött az iskola!

Létrehozva
A rendőrség felkészült az idei tanévre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főkapitányság egy videoklippel indította a szeptemberi iskolakezdést.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szeptember 2-án Miskolcon, Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában tartotta meg tanévnyitó eseményét.

Az országos rendőrségi tapasztalatok alapján a tanévkezdet időszaka fokozott veszélyeket rejt a közúti közlekedésben, különösen a gyermekekre nézve. Ezért szükséges, hogy a járművezetők felkészüljenek az elmúlt hónapoktól jelentősen eltérő szeptemberi közúti forgalomra, az őszi időszakkal járó speciális kockázatokra. Szeptemberben az iskoláskorú gyermekek veszélyeztetettsége magasabb az átlagnál. A nyári vakáció után gyakorlatilag egyszerre, reggelente tömegesen jelennek meg a mindennapok közlekedésében, még él bennük a nyári, felszabadult állapot, ez csökkentheti az életkoruknál fogva egyébként is alacsony szintű veszélyérzetüket.

A másik kockázat a nyári szabadságokat követően az utakon tömegesen megjelenő járművek. Ilyenkor a forgalomban részt vevő gépjárművek száma ugrásszerűen megnő, jellemzően a reggeli iskolakezdés és a délutáni befejezés időszakában zsúfolttá válnak az utak, így az autósok oldaláról jelentkező közlekedésbiztonsági kockázat is megnövekszik.

Kép
Forrás: police.hu

Pitkó László, r. alezredes a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője a tanévnyitón többek között elmondta, hogy a helyi rendőri szervek a tanév megkezdése előtt valamennyi frekventált helyen lévő oktatási intézmény közvetlen környezetének közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi helyzetét áttekintették és elemezték. Szeptemberben – a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában – a rendőrség és a polgárőrség azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt rendőri jelenlétet biztosít. A két szervezet demonstratív jelenléttel kívánja elősegíteni a gyermekek biztonságos közlekedését, fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására, különösen a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és a gyermekülés használatára.

A tanévkezdéskor a rendőrség mellett az Országos Polgárőr Szövetség munkatársai is jelen vannak az iskolák, óvodák környékén.  Elsősorban bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági feladatok végrehajtásában vesznek részt, jelzőőri tevékenységükkel segítik a gyermekek biztonságos közlekedését. 

A videoklip zenéjét a Tappancs Hangok írta és szerezte (Horváth Richárd, r. fötőrzsőrmester, Miskolci Rendőrkapitányság, Döme Roland). A videoklipet pedig a SOLMEDIA segítségével forgatta le készítette el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság, amely az elsősöknek ajándékcsomaggal könnyítette meg a szeptember 2-ai iskolakezdést.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.