Ugrás a tartalomra

Az egyetemen is megnyitották a tanévet

Létrehozva
Miskolc és az egyetem kapcsolata példás. Az egyik fejlődése a másikét is magával hozza. A Miskolci Egyetem a hetvenedik tanévét kezdte meg. Minden eddiginél több, háromezer elsős hallgatóval.
Preview Image
Végh Csaba fotógalériája

A kari zászlók ünnepi megjelenése jelezte, elkezdődött egy újabb tanév a Miskolci Egyetemen. A tanévnyitó ünnepi szenátus ülésen az egyetem rektora köszöntötte az első éves hallgatókat. Torma András rendkívülinek nevezte az idei évet. A Selmeci Akadémia 285 tanévét kezdték meg, Miskolcon pedig hetven éve talált otthonra a selmeci hagyomány és az egyetemi képzés. A jogelődintézmény hagyományai máig az egyik legfontosabbak a campuson.

- Hetven évvel ezelőtt,1949-ben Miskolcon a bányász, kohász és gépészmérnök képzés kezdődött meg. Az eltelt, majd’ 300 és hetven esztendő alatt természetesen sok minden megváltozott, de egy valami azonban biztos, hogy nem: Magyarország iránti elkötelezettségünk és tiszteletünk.

A Miskolci Egyetemen évről évre nő a hallgatói létszám. Idén minden eddiginél több, háromezer elsős kezdi meg tanulmányait, köztük több mint százötven külföldi diákkal.

Kép

A Miskolci Egyetem új polgárai letették hallgatói esküjüket, és a város jegyzőjétől átvették a város kulcsát. Alakszai Zoltán elmondta, ez a bizalmat szimbolizálja a város részéről. Hozzátette, a Miskolci Egyetem a város formálódásának minden meghatározó mérföldkövénél ott volt. Mint kiemelte, a város és az egyetem összetartozik.

- Miskolc és egyetemének a kapcsolata kiváló, hiszen össze van kötve a sorsunk. Ha Miskolc fejlődik, akkor az egyetem is fejlődik, és hogyha az egyetemen minél több tehetséges fiatal diák kezdi meg tanulmányait, akik esetleg Miskolcon képzelik el a jövőjüket, akkor az mindannyiunknak a közös érdeke.

A Miskolci Egyetem közössége hatalmas erővel rendelkezik, ami az alma mater elvégzése után is érezteti hatását. Egy egész életre szól – ezt már Raisz Anikó közigazgatási államtitkár mondta, aki a Miskolci Egyetem katedráját mindkét oldalról jól ismeri.

- Tanáraik mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy Önök kihozzák a maximumot önmagukból. Minden Önökön múlik. Tanuljanak tőlük minél többet. Nem csak azt, amit átadnak szaktudásban. Minden mást is. Szemléletet, mi a jó, hogyan kell egymással viselkedni. Közösségbe érkeztek. Ez egy olyan univerzitas, amely többet ad, mint egy puszta diploma.

Kép

A Miskolci Egyetem a hetvenedik tanévét tízezer hallgatóval kezdi meg.

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.