Ugrás a tartalomra

Zöldítés – iskolaszépítési program az erdőgazdasággal

Létrehozva
Az Északerdő Zrt. erdészeti erdei iskolái ebben az évben is csatlakoznak az Erdők Hete országos programsorozathoz.
Kép

Ennek részeként „Zöldítés” címmel iskolaszépítési programot kezdeményeznek. Felajánlják az érdeklődő Borsod-Abaúj-Zemplén megyei iskoláknak, hogy 4-5 facsemetével támogatják az intézmény udvarának, közvetlen környezetének szépítését. Szeptember 30. és október 4. között segítünk a tanulóknak a csemeték elültetésében, és a program folytatásaként kihelyezett erdei iskolai foglalkozást is vállalják. A lehetőség iránt érdeklődő iskolák a csanyik.erdohaz@eszakerdo.hu e-mail címen jelentkezhetnek.

– A kéréseket érkezési sorrendben tudjuk fogadni, korlátozott mértékig – tájékoztatott Rencsiné Ágh Márta, az Északerdő Zrt. humánpolitikai osztályvezetője, az erdei iskolai programok koordinátora.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.