Ugrás a tartalomra

Több parkoló a Bulgárföldön

Létrehozva
Nagyobb beruházás és átalakítás nélkül sikerült 8-10 hellyel több parkolót biztosítani a Bulgárföldön.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A Bulgárföldi Általános Iskola utcájában a megállni tilos tábla a bal oldalról a jobb oldalra került. Így az autósoknak most már csak az iskola bejáratát kell szabadon hagyniuk, míg korábban a lépcsőházak bejáratainál és a garázsok előtt sem lehetett megállni.

Kép

Deák Bárdos Mihály önkormányzati képviselő elmondta, lakossági fórumokon és találkozókon mindig felvetették, hogy nagyon kevés a parkoló a bulgárföldi lakótelepen. – Kevés a Stadionnál és a Fazola utcán is. Egyeztettem a szakemberekkel és ez a megoldás született, hogy mint a városban több helyen nem jobboldali, hanem baloldali parkolás lesz. Most egyelőre a táblákat helyezik ki, egy hét türelmi időt kapnak a lakosok, hogy megszokják az új rendet – mondta el a politikus.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.