Ugrás a tartalomra

107 éves lett Miskolc legidősebb lakója

Létrehozva
A 107 éves Mészáros Máriát köszöntötték ma az Eperjesi utcai Szépkorúak házában.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Az ünnepelt 100 évesen költözött be az otthonba. Dalokkal, versekkel és hatalmas tortával lepték meg Miskolc legidősebb lakóját. Alakszai Zoltán virágcsokorral és bonbonnal köszöntötte. Miskolc jegyzője azt mondta, számára különösen megható ez a nap. 

Kép

– Az én egyik legkedvesebb dédnagymamám is abban az évben született, amikor Mária néni, sajnos ő már nem lehet velem, de örülök, hogy a mai napon én viszont itt lehetek – mondta Miskolc város jegyzője. Mint mondta, Miskolc városa és városvezetése számára különös jelentőséggel bírnak a szépkorúak, az idős emberek, hiszen nekik köszönhetjük, hogy Miskolc épült szépült az utóbbi évtizedekben.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.