Ugrás a tartalomra

Varga Judit: „azért jöttünk, hogy megvédjük Magyarországot"

Létrehozva
Azért jöttünk, hogy megvédjük Magyarországot - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben az uniós miniszterek tanácskozására érkezve, amelyen a szakminiszterek a Magyarországgal szemben indított 7. cikk szerinti eljárásról folytatnak meghallgatást hétfőn.

Varga Judit újságírói kérdésre válaszolva reményét fejezte ki, hogy a tagállamok a törvényi alapokon maradnak Magyarország bírálatakor, távol maradnak a kettős mérce alkalmazásától, valamint, hogy az eljárás nem politikai jellegű. „Remélem, hogy tisztességes és bizonyítékokon alapuló megbeszélés lesz" – tette hozzá az igazságügyi miniszter.

Az Európai Parlament 2018 szeptemberében állásfoglalást fogadott el, amelyben azt javasolta, hogy a tanács az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének 1. pontja alapján állapítsa meg, hogy Magyarországon fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy sérülnek az EU alapértékei. A Sargentini-jelentést és annak elfogadását a magyar kormány politikailag motivált bosszúnak nevezte, amivel az Európai Parlament bevándorláspárti többsége Magyarországot büntette a migrációval és a kötelező kvótával kapcsolatos elutasító álláspontja miatt.

A Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő által összeállított jelentés kritikát fogalmazott meg a jogállamiság magyarországi helyzetével összefüggésben, így többek között az alkotmányos és választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, a véleménynyilvánítás és a tudományos élet szabadságával kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.