Ugrás a tartalomra

Bombagól a Szentpéteri kapuban

Létrehozva
Micsoda jó hely ez itt – jegyezték meg többen, amikor megérkeztek a Honvéd pályára a Kiss János alpolgármester által támogatott Főzőversenyre és Családi Napra szombaton. A hagyományteremtő céllal szervezett programra tizenegy csapat nevezett: többségében gulyás rotyogott a bográcsokban.
Kép
Rotyog a bográcsban a gulyás

- Először, de remélhetőleg nem utoljára szervezzük meg a főzőversenyt és családi napot a Honvéd pályán. Egyelőre sportjátékokat hoztunk a családi délutánra, a megyei bajnokságon belül egy U14-es Miskolc-Tiszakeszi focimeccs is zajlik, jó ebédhez szól a magyar nóta, és természetesen már készülőben vannak a gulyáslevesek. Meglepetés ez a sporttelep mindenkinek, amely kínálja a további fejlesztési lehetőségeket. Jó társaságban lenni, szórakozni, sportolni, játszani, mozogni pedig minden korosztály szeret, ennek megfelelően szervezzük majd a további programokat a jövőben a Szentpéteri kapuban – foglalta össze Kiss János alpolgármester.

Kép
Alakszai Zoltán is kilátogatott a rendezvényre

Vidáman telt a nap a kellemes őszi időben, hiszen baráti társaságok és közösségek vettek részt a rendezvényen, akiknek öröm és kikapcsolódás volt a főzőverseny és családi nap. A szabadon rotyogó bográcsban tizenegy csapat főzött. A csapatok a sertéshúst, a burgonyát, a zöldségeket és a tűzifát a szervezőktől kapták.

Kép
Társasjáték

A Szentpéteri kapui lakótelepről több kisgyermekes család kipróbálta az óriás sakkot, az óriás dámát, a pingpongasztalokat, a kosárpalánkot, a viking sakkot és a pétanque-ot. Továbbá különböző asztali társasjátékok, ultisátor és rejtvényfejtő sátor szerepelt még az „étlapon”.

Kép
A győztes csapat: A Csajok

Végül persze a kóstolás és a jóízű falatozás sem maradt el. A Magyar László étteremtulajdonosból, Rakaczki Zoltán sportért felelős polgármesteri biztosból és Kiss János alpolgármesterből álló zsűri az ízek harmóniáját, a fűszerezést, az alapanyagok gazdagságát, az illatot is díjazta, amikor szoros versenyben kiválasztotta az első három helyezettet.

Kép
A zsűri: Magyar László (b), Rakaczki Zoltán (k) és Kiss János (j)

Ez is érdekelhet

Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.