Ugrás a tartalomra

EDWARD-nap: Európai Nap Közúti Áldozatok Nélkül

Létrehozva
Az EDWARD-nap egy európai kezdeményezés, melynek célja, hogy szeptember 26-án egyetlen ember se veszítse életét az utakon. Ennek érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök a gyalogos-átkelőhelyeknél segítik a közlekedést.

Az európai közlekedési rendőrségi hálózat (TISPOL) 2019-ben szeptember 26-ára hirdette meg az EDWARD-napot (European Day Without a Road Death – Európai Nap Közúti Áldozatok Nélkül). Az Európai Bizottság által is támogatott kezdeményezés célja, hogy ezen a napon senki ne veszítse életét Európa közútjain.

Dobi Tamás, a Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatta portálunkat: a kampánnyal azt szeretnék elérni, hogy minden közlekedő – akár csak néhány percig is – gondolkodjon el azokkal a kockázatokkal kapcsolatban, amelyekkel a közúti közlekedése során szembesül, továbbá gondolja át, hogy a magatartása milyen veszélyhelyzeteket idézhet elő mások számára, és hogyan lehet ezeket a kockázatokat csökkenteni.

Ezen a napon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a gyalogosok védelmére és szabálykövető magatartására, ezért a balesetek megelőzése érdekében a Búza tér frekventált zebráinál, 14 és 16 óra között segítik a gyalogosok úttesten történő átkelését.

A kezdeményezéshez lehetősége van bárkinek csatlakozni, és fogadalmat tenni a www.projectedward.eu honlapon.
A fogadalomtétel során az érintett ígéretet, illetve szándéknyilatkozatot tehet többek között arra vonatkozóan, hogy:

- emlékezteti családtagjait, barátait és kollégáit arra, hogy különösen óvatosan közlekedjenek az utakon,
- olyan biztonságosan vezet, amennyire csak lehet, akár a gépjármű, motorkerékpár, vagy kerékpár kormánya mögött ül,
- különös figyelmességet és óvatosságot tanúsít, amennyiben közlekedése során gyalogossal, kerékpárossal, gyermekekkel, idősekkel, vagy lovasokkal találkozik,
- olyan sebességgel közlekedik, mely a jogszabályi előírásoknak és a biztonságosság követelményeinek egyaránt megfelel,
- soha nem vezet szeszes ital fogyasztását követően és vezetése előtt nem szed kábítószert/gyógyszert, mely befolyásolhatják a biztonságos közlekedést,
- mindig használja a biztonsági övét és biztosítja azt, hogy a vele utazók is mindannyian védetten utazzanak,
- nem használ mobil telefont vezetés közben.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.