Ugrás a tartalomra

Szakácsok és pincérek tettek mestervizsgát

Létrehozva
Pincér és szakács mesterjelöltek vizsgáztak a BOKIK szervezésében, kedden. A szakképzési törvény írja elő, hogy a gyakorlati képzőhelyeken már csak mesterek taníthatják a diákokat. A résztvevők a 180 órás képzésben elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt, pedagógiát és vállalkozási ismereteket is tanultak.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

Vendégek érkeztek kedden délben a MSZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tankonyhájának éttermébe. Mindannyian azért érkeztek, hogy egy ebéd elfogyasztása után megbizonyosodjanak a mestervizsgára jelentkezők felkészültségéről. Az kaphat ugyanis mester felszolgáló elismerést, akinek az elméleti és a gyakorlati tudása is megvan.

A felszolgáló feladata a vendég fogadásával kezdődik, de hozzátartozik a helykínálás, az italajánlás, az ételsor szeletelése, felszolgálása és a vendég távozásáig minden asztal körüli feladat ellátása. Figyelnie kell a terítésre, az asztal és az evőeszközök tisztaságára is. A vizsgázó 10 felszolgáló és 18 szakács mesterjelölt munkáját szigorú szakmai zsűri értékelte.

Kép

– Egy szakácsnak nagyon kiterjedt lexikális tudással kell rendelkeznie – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Bágyi Péter szállodaigazgató, mestervizsgaelnök –, hiszen a különböző ételkészítési eljárások, mártások, amik az évtizedek, illetve évszázadok alatt sem változtak. Tudni kell, hogy melyik fogalomhoz mi tartozik, és emellett el kell készíteniük egy display munkát – mondta.

A mesterjelölt szakácsok egy hidegtálat és egy ötfogásos menüsort készítettek, amit a mesterjelölt felszolgálók tálaltak a vendégeknek. A menü hideg előételt, levest, meleg előételt, főételt, és desszertet is tartalmazott.

Kép

A felszolgáló és szakács mesterképzéseket, és vizsgát a BOKIK szervezte.

A BOKIK oktatási és képzési szakigazgatója, Tóth Ádám Zoltán kifejtette, a duális képzésben résztvevő gazdálkodó szervezetek számára, akik részt vesznek a tanulók gyakorlati oktatásában, és az ő oktatóik számára a szakképzési törvény előírja, hogy középfokú végzettség, a megfelelő szakmai tapasztalat mellett vagy mesterlevéllel, vagy most szeptember elsejétől a kamarai gyakorlati oktatói képzés hatósági tanúsítvánnyal kell rendelkezniük.

A legtöbb szakmában utánpótlásra van szükség. Ehhez viszont kiváló oktatók kellenek. Csak a hivatásukat legmagasabb szinten művelő pincérek és szakácsok kaphatnak mestervizsga oklevelet.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.