Ugrás a tartalomra

Újabb szennyportált indított a baloldal – csúcsra pörgetik a lejáratást

Létrehozva
Ezalényeg.hu címen indult a napokban egy helyi kampánytémákra fókuszáló lapcsoport, amely bevallottan az ellenzék szekerét tolja az önkormányzati választások kampányában – írja a Magyar Nemzet.

A napokban indult el az Ezalényeg.hu internetes hírportál, amely saját bevallása szerint is az önkormányzati választás befolyásolására jött létre. – Természetesen nem véletlen, hogy az Ezalényeg.hu éppen egy választási kampányban indul útjára – olvasható a Magyar Nemzet online változatában.

Ebben az időszakban még fontosabb, hogy megmutassuk az embereknek az igazságot: azt, amit a Fidesz el akar előlük titkolni – írják az oldal névtelen készítői. Ennek megfelelően Karácsony Gergely kampányát magasztaló tartalmak mellett a jobboldalt gyalázó cikkek látnak napvilágot.

Az oldal kiadója Páva Zoltán, aki korábban tanácsadóként kapott milliós megbízásokat a Gyurcsány-Bajnai-kormányoktól. A hírportál mögött komoly anyagi források lehetnek, erre utalnak a Facebook-hirdetések, valamint a híraggregátor oldalakon megjelenő cikkek nagy száma.

A lapnak mások mellett van miskolci mutációja is, ami a helyi híreket szemlézi. A cikkek szóhasználata arról árulkodik, hogy a baloldal szakemberei rajta tartják a kezüket a tartalmakon és igyekeznek azokat a sztereotípiákat, szófordulatokat alkalmazni a kormánypárti vagy a kormánypártok által támogatott független jelöltek kapcsán, mint amelyet a helyi ellenzék is használ.

Az Ezalényeg.hu-n semmilyen reklám nem fut, ennek ellenére komoly ráfordításokat feltételeznek a Face­bookon megjelent hirdetések, és a híraggregátor oldalakon is egyre erőteljesebben van jelen a szocialista párthoz köt­hető oldal.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.