Ugrás a tartalomra

Jó kezekben a Jókai lakótelep

Létrehozva
Száz darab 'I love Jókai lakótelep' feliratú, környezetbarát, vászon bevásárló táska került a lakók kezeibe a Jókai Szombat rendezvényen.
Kép

A sűrű hétvégi program próbameccsel kezdődött pénteken a Fazekas utcán, amelyen az MVSI sportolói ellen Kiss János alpolgármester, Rakaczki Zoltán sportért felelős polgármesteri biztos és Milen Vukicevis, az MVSI edzője játszott a közelmúltban elkészült, közel 8 millió forintos, modern sportburkolattal ellátott kosárlabda-pályán.

Kép

A Jókai Szombat szüreti hangulatban és a környezetvédelem jegyében telt. A gyerekeket vonzották a miskolci állatkertből érkező állatok, a kutyabemutató, az ügyességi játékok. Aki pedig maga díszített ki egy papírzsákot, az tele pakolhatta almával és haza is vihette. Óriási sikere volt a frissel préselt mustnak is. Hogy hogyan lehet a mindennapjainkban odafigyelni a környezetünkre? - erről Görög László és Papp Endre színművészek beszélgettek az érdeklődőkkel.

Kép

- Fiatalodtam egy kicsit a próbameccs után. A kiváló sportpályán remek hangulatban lehet sportolni - mondta Kiss János alpolgármester. A Jókai Szombaton pedig hozzátette: - Nagy öröm, hogy igazi sztárok is vállalták, hogy leülnek a lakótelepi gyerekek közé és a környezetvédelem fontosságáról mesélnek nekik. Külön köszöntöttük Görög Lászlót, aki az ország legjobb férfiszereplője címet nyerte le a közelmúltban a magyar színházak országos versenyében.

Kép

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.