Ugrás a tartalomra

Mérföldkő a villanyszerelő és az erősáramú technikus képzésben – együttműködési megállapodást kötöttek és új tanműhelyet adtak át

Létrehozva
Csaknem 100 millió forintból új tanműhelyet adtak át hétfőn délelőtt, valamint ezzel egy időben együttműködési megállapodást írt alá a Miskolci Szakképzési Centrum és az ÉMÁSZ. Ezzel újabb jelentős lépést tettek a szakember-utánpótlásra és a szakképzés megújítására.
Kép
Fotók: Mocsári László

A közös munka alapja, a villanyszerelő tevékenységhez szükséges utánpótlás nevelése, megfelelő minőségű és mennyiségű, jól képzett munkaerő biztosítása, illetve a szakképzési centrumban folyó középfokú oktatási tevékenység, felnőttoktatási és felnőttképzési tevékenység feltételeinek támogatása. A program illeszkedik a kormány által elfogadott Szakképzés 4.0 középtávú szakmapolitikai stratégiához.

Ezentúl egy új, jól felszerelt képzési helyszín is segíti a villanyszerelő diákok minél jobb szakmai felkészítését. Matyisák Attila Zalán villanyszerelő tanuló azt nyilatkozta a Miskolc Televíziónak, hogy szerinte ebben a szakmában van a jövő. Mint mondta, ezzel a szakmával könnyű az elhelyezkedés, az édesapja is 35 éve ebben a dolgozik.

Kép

A tanműhely átadóval egyidőben aláírt egy együttműködési megállapodást is a Szakképzési Centrum, az ÉMÁSZ Nyrt. és az ÉMÁSZ Hólózati Kft. vezetése, amivel egy hosszú távú együttműködés veszi kezdetét a két terület között.

Mostantól még inkább biztosítva lesz a villanyszerelő munkához szükséges utánpótlás-nevelés, a megfelelő mennyiségű és minőségű szakképzett munkaerő. A Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja kiemelte, az ipar 4.0 igényeinek megfelelő szakmai képzésbe azokat az új tudásokat, új képzési tartalmakat hozzák be, amit ma tudni kell egy erősáramú technikusnak vagy egy villanyszerelőnek. Ennek nagyon fontos része, hogy duális képzés legyen – tette hozzá Kiss Gábor.

Kép

Az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport alaptevékenységének ellátásához több száz villanyszerelőt és erősáramú technikust foglalkoztat különböző munkakörökben. A munkavállalók egészségügyi alkalmassága, a munkaerőpiaci jelenségek és a nyugdíjazási hullám miatt azonban a társaságnál is megjelent a szakképzett utánpótlás hiánya.

Steványik Tamás, az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport HR igazgatója kiemelte: fontos vetülete ennek az együttműködésnek, hogy megfelelő diákutánpótlás legyen. Nemcsak egy szakképzőhellyel van kapcsolatunk, hanem a szakképzési centrumon keresztül valamennyi ilyen típusú képzést folytató iskolával szabályozott keretek között működik a közös munka.

Kép

Csaknem 6-8 hónapos kivitelezési munkának köszönhetően jött létre ez a tanműhely, ahol két helyiségben folyhat majd az oktatás. Körülbelül 100 millió forintot fordítottak ennek a műhelynek a kialakítására. Az igazgató hozzátette azt is, a szerencsi és salgótarjáni képzőhelyeket váltotta fel az új tanműhely, amely a korábbi Patak utcai épületben kapott helyett. Ezzel teljes egészében Miskolcra került a szakképzés.

Ez is érdekelhet

DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.