Ugrás a tartalomra

Grill, kemencés, leveles tésztába tekert – pisztráng minden mennyiségben és formában a Pisztráng Ötös Napokon

Létrehozva
Tizenegy évvel ezelőtt kezdődött minden – már, ami a Pisztráng Ötös Napokat illeti. Vagy nevezhetnénk ezt a mini pisztráng fesztivált az Erdei Halsütöde szezonzárásának is. A Pisztráng Ötös Napokat ugyanis hagyományosan október első hetében rendezi meg a Lillafüredi Pisztrángtelep; ez idő alatt mini kulturális programokkal készülnek kicsiknek és nagyoknak egyaránt, így kiállítások, zenei műsorok, látványhalászat, teleplátogatás és halsimogatás is tarkítják az amúgy sem mindennapi menükínálatot.

– Tizenegy évvel ezelőtt kezdtük el ez a Pisztráng Ötös Napokat. Ekkor már az Erdei Halsütödénk működött, de szerettük volna az idegenforgalmi szezont kitolni – emlékszik vissza Hoitsy György a kezdetekre. A szezon ugyanis szeptember 30-ával véget ért, így a sütödének is zárnia kellett, de úgy gondolták, október elején még mindig szép szokott lenni az idő, így megtoldják öt nappal a nyarat.

Kép
Fotó: Parai Roland

Volt már itt a 11 év alatt archívfotó-kiállítás a telepről, a Hámori-tóról, képeslap-kiállítás, szalvétakiállítás, most pedig egy halas plakátkiállítás van éppen. A hétvégén pedig szolid kis jazz-blues zene szól majd a finom falatok mellé, de volt már olyan is, hogy a Miskolc Big Band adott itt koncertet – sorolta.

– Tavaly volt a tizedik Pisztráng Ötös Napok. Azt gondoltam, ennyi elég volt, mert nagyon sok a munka vele, és már ekkorra kevés a munkaerő. De, ahogy megnyitottuk a Vendéglő a Pisztrángoshoz éttermet, azt mondták a fiúk, segítenek, és feljönnek, kipróbálnak itt egy-két ételt, ami ha ízlik a vendégeinknek, akkor felkerül az étlapra – hangsúlyozta.

Kép

– Amikor 11 évvel ezelőtt elkezdtük az ötös napokat, először itt próbáltuk ki a grillt. Annyira ízlett a vendégeknek, hogy kérésükre felkerült az étlapra: így alakult ki, hogy nyáron minden csütörtök, grill csütörtök. A rákövetkező évben cserépedényben sütöttem pisztráng filét sütőtökkel, szál zellerrel, és az is annyira ízlett mindenkinek, hogy végül minden péntek, kemencés péntek lett. Így alakulgatott a kínálatunk – emelte ki.

Kép

Mint mondta, évek óta azt tapasztalják, hogy a vasárnap a legforgalmasabb nap az öt közül. Ilyenkor 600-800 halat is eladnak. – Vasárnap ízkavalkáddal készülünk: 5-8 féle pisztrángból készült „falatkákat” kínálunk egy tálon, van közte leveles tésztában sült, burgonyával tálalt, töltött, de halpástétom és saláta is.

Október hatodikával az Erdei Sütöde bezár egészen nagypéntekig. De, aki szeretné élvezni a Lillafüredi Pisztrángtelep ízét, egész évben ellátogathat a Vendéglő a Pisztrángoshoz étterembe. Főleg most, hogy már elkészült a terasz is, ami fűthető, és tájba illő faszerkezetes, Puskás Péter építész tervei alapján.

Kép

Október 05. szombat: 11 órakor és 12 órakor telepbemutatás

Napi ajánlat: halászlé, ahogy én készítem.

Egy kis kultúra: saját kiadású pisztrángos bélyegek, képeslap alkalmi bélyegzéssel, szakács és egyéb könyvek, dedikálás.

Előétel: füstölt pisztráng pástétom

Főétel: fishpie

Desszert: csoki mousse, áfonya, csoki ropogós

Kép

Október 06. vasárnap: gyermekeknek halsimogató, tavak, patakok élővilágának bemutatása.

Napi ajánlat: pisztrángos íz kavalkád tál (újdonságokkal, meglepetésekkel).

Előétel: füstölt pisztráng pástétom

Főétel: pisztráng válogatás, ribizli, alma

Desszert: csoki mousse, áfonya, csoki ropogós

 

Szombaton és vasárnap délután a Szőnyi-Sándor duó kellemes zenével is szórakoztatja a telepre látogatókat.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.