Ugrás a tartalomra

Hétfőtől már bérlet is váltható, szombaton pedig nyílt nap lesz a Lévay uszodájában

Létrehozva
Hétfőtől már úszóbérletet is lehet váltani a Lévay Sportközpont uszodájába, szombatra pedig nyílt napot hirdettek meg, mely során szervezett túra formájában a lakosság is bejárhatja a szeptember elején átadott komplexumot.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A Lévay Sportközpont úszómedencéjét és a sportversenyekre is alkalmas kézilabdapályáját csaknem 2,5 milliárd forint uniós és állami támogatásból építették fel másfél év alatt. Az átadón is elhangzott, hogy hamarosan a lakosság is használhatja majd a sportközpontot.

Kép

Az uszodát mára a gimnázium diákjai és a sportiskolások is nagyon megkedvelték. Hétfőtől pedig bárki bemehet úszni a kora reggeli és a késő esti órákban, ehhez bérlet is vásárolható – az uszoda október 7-én 18 órakor nyitja meg kapuit az úszóbérletesek előtt.

Kép

Nagyné Przetacznik Emese, a Lévay József Református Gimnázium gazdaságvezetője arról adott tájékoztatást a Miskolc Televíziónak, hogy az intézmény gazdasági irodájában minden hétköznap 10-től 14 óráig lehet a 10, illetve 20 alkalmas bérleteket megvásárolni.

A komplexumra nagyon sokan kíváncsiak, ezért hirdetett szombatra nyílt napot az iskola.

Kép

Ábrám Tibor igazgató kiemelte, várják azokat az érdeklődőket, akik meg szeretnék tekinteni az épületet belülről. – Óránként indulnak majd szervezett csoportos vezetések 10 órától óránként, egészen 14 óráig.

A nyílt napra nem szükséges regisztrálni, bárki elindulhat óránként a csoportokkal a Rákóczi utcai főbejárat elől.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.