Ugrás a tartalomra

Odafigyelnek a város nyugdíjasaira – Idősek világnapja a Gárdonyiban

Létrehozva
„A városvezetés az elmúlt öt évben bebizonyította, hogy odafigyel az időseire, ezért hozta létre a Salkaházi Sára Programot, ami mára már egy harmincötezres közösséget teremtett Miskolcon, egyedülállóan az országban” – mondta Alakszai Zoltán jegyző köszöntőjében, a Gárdonyi Géza Művelődési Házban.
Kép
Fotó: Végh Csaba

„Vendégségben Hejőcsabán” – ezzel a címmel szervezték meg az idősek napi rendezvényt, már harmadik alkalommal a Bárczy-kúriában. A művelődési ház igazgatója elmondta, nagy a barátság a ház és a nyugdíjasok között. – Otthonra találtak itt, nálunk, szívesen járnak ide. A világnap alkalmából pedig most csirkepaprikással, süteménnyel vártuk őket – mondta Gonda Erika.

Kép

Ezek a programok fiatalon tartják az embert – erről is beszélt Alakszai Zoltán jegyző, aki köszöntötte a jelenlévőket.  - Egy ilyen közösség is fiatalon tartja az embert. A fiatalság egyrészt egy testi állapot, egy kor, másrészt pedig egy szellemi állapot. A városvezetés az elmúlt öt évben bebizonyította, hogy odafigyel az időseire, ezért hozta létre a Salkaházi Sára Programot, ami mára már egy harmincötezres közösséget teremtett Miskolcon, egyedülállóan az országban. Mi ezzel köszönjük meg, hogy felépítették nekünk a várost – mondta a jegyző.

Kép

Bernát Lajosné úgy nyilatkozott, hogy a Gárdonyi Géza Művelődési Ház igazgatója mindig segítette a hejőcsabai nyugdíjas közösségeket, ugyanakkor az idősek egymásra is figyelnek. Van, akit biztatni kell, hogy legyen közösségben – mondta Bernát Lajosné. Van olyan társunk, akinek egy évvel ezelőtt halt meg a férje, és ő bizony azóta nem mozdult ki otthonról. Biztattam, hogy jöjjön el, mert nagyon jó szokott lenni minden program. Kikapcsolódik az ember egy kicsit, erre pedig szükségünk van.

Kép

A „Vendégségben Hejőcsabán” programban Buváry Lívia és Vajk György lépett fel.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda több helyszínen hibaelhárítási és útfelújítási munkálatokat végez szerda reggel, ezért kérik az óvatos közlekedést.
Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.