Ugrás a tartalomra

1848 emlékezete – koszorúzás Miskolcon

Létrehozva
Bydeskuthy Ernő, 48’-as honvéd főtiszt, alezredes sírjánál emlékeztek koszorúzással és műsorral az aradi vértanúk emléknapjához közeledve a diósgyőri evangélikus temetőben.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Az 1848-as honvéd főtiszt, alezredes az egyetlen olyan miskolci kötődésű katonatiszt, aki jelen volt Aradon a kivégzéseknél, és sírja miskolci temetőben található. Ezt is felidézték, amikor lerótták tiszteletüket Miskolc város jegyzője, Alakszai Zoltán vezetésével a város nevében.

​- Köszönetet szeretnék mondani elsőként Kriza Ákos polgármester úrnak, akinek néhány évvel ezelőtti kezdeményezésre történt meg ennek a sírnak a rendbetétele – kezdte ünnepi beszédét Kovács László (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő. Beszélt arról is, hogy Miskolcnak más, ismert 1848-49-es hősi sírja nincsen, így szeretnék, ha ez most hagyományteremtő esemény lenne. Ennek kapcsán szólt Mándi Andrásról, diósgyőri lokálpatriótáról is, akinek kezdeményezésére mostantól minden évben ez a nyughely is az emlékezés színhelye lesz.

Kép
Az ünnepi műsorban a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola diákjai közreműködtek

Az 1848-as honvéd főtiszt, alezredes élete második felében Miskolcon telepedett le, Diósgyőrben halt meg 1899-ben, 91 éves korában. 

1850 tavaszán Dessewffy Kálmán, Bánó András és Bydeskuthy Ernő - mindhárman az Aradon kivégzett Dessewffy Arisztid közeli rokonai voltak - Aradra utaztak, kiásatták a tábornok maradványait. A tetemet Margonyára szállították, majd a családi kriptában helyezték végső nyugalomra. A történtekről Bydeskuthy Ernő a naplójában számolt be egykoron.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.