Ugrás a tartalomra

Mostantól nekünk is van egy Vörösmarty terünk! Az itt élők döntöttek így

Létrehozva
Vörösmarty - a városrész egyik közterületét a köznyelv is így hívta eddig, de hivatalosan csak a közgyűlés határozatával lett ez az elnevezése. A hétvégén névadó ünnepséggel és programokkal ünnepelték a nevében megújult közösségi teret.
Kép
Fotó: Mocsári László

- Korábban a kezdeményezésemre egy közvéleménykutatást végeztünk, és megkérdeztük a helyben lakókat, hogy mit gondolnak, mi legyen a neve ennek az eddig névtelen közterületnek – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Molnár Péter (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő, a névadás kezdeményezője. - Volt három opció, amire szavazhattak, illetve javaslatot is tehettek, de toronymagasan a Vörösmarty tér elnevezés győzött.  

Kép

Miénk a tér! – ez lett a névadó program neve, amelyben közösségi programokat kínáltak, a kisgyermekes családokat mesék és arcfestés, a nagyobbakat pedig sportprogramok és kiálítás is várta.

Kép

Hogy megszépüljön a tér tizenöt, örökzöldekkel teleültetett virágláda is helyet kapott és egy okososzlopot is felállítottak. - Az a célunk, hogy ez a hely kultúrával és élettel teljen meg – mondta Molnár Péter önkormányzati képviselő.

Kép

- Sokféle célcsoportot próbálunk megszólítani. Erről Csorba Rita, a Célpont Közösségi Tér irodavezetője beszélt. A civil szervezet számos programmal várja hétköznaponként is az itt lakókat. - Hétfőnként társasjáték klubunk van, ez inkább a fiatalabb korosztályt vonzza, de vannak ingyenes angol társalgási, baba-mama klubunk és informatikai képzéseket is szervezünk idősebbeknek. Emellett van jogi tanácsadásunk is, ami szintén térítésmentes.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.