Ugrás a tartalomra

Újabb nyomortelepet számoltak fel - Megszűnt a kertváros fekete foltja

Létrehozva
Romos épület, több különálló mellékhelyiség - eddig ez fogadta a martinkertvárosi lakókat. Mostantól a Balaton utcát már nem csúfítja el ez a látvány.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

- Ez a hely egy fekete foltja volt a kertvárosnak – nyilatkozta Széchenyi Marianna (Fidesz-KDNP) képviselő. - Gyakran problémák voltak itt,  illegális szemétlerakónak használták ezt a helyet, ezért patkányok, rágcsálók jelentek meg, és több esetben a rendőrségnek is volt feladata.

Kép

 Ez a gond most megoldódott, már csak egy épületet kell elbontani, de ezzel kapcsolatban még tartanak az egyeztetések.

A miskolci városrészekben az elmúlt időszakban több romos házat is a földdel tették egyenlővé. A legfőbb cél a kezdetektől a közbiztonság javítása volt, emellett pedig több helyszínen új intézmények és új épületek is helyet kaphatnak. Alakszai Zoltán, Miskolc jegyzője még nyáron jelentette be, hogy milliárdos ingatlanrehabilitációs program indul a városban. A Mésztelep utcában például hamarosan bölcsőde épül. Emellett városszerte új befektetőket is vonzhatnak a nyomortelep-felszámolási programban résztvevő területek.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.