Ugrás a tartalomra

200 darab új virág és cserje színesíti a diósgyőri általános iskola udvarát

Létrehozva
Mintegy 200 darab új virág és cserje ékesíti a Nagy Lajos király úti Általános Iskola udvarát, amiket a diákok saját kezűleg ültettek el, hétfőn reggel. Vucskó Zsuzsanna igazgatónő szerint rendkívül fontos, hogy a bérházakban élő, városi gyerekek is megismerjék, hogyan szépíthetjük környezetünket. Október végén további gyümölcsfákkal is bővül majd az iskola udvara.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A Diósgyőr városközpont integrált rehabilitációja című projekt keretein belül, a Zöld Akció Egyesület közreműködésével a gyermekek 150 darab árvácskát és 50 darab cserjét ültettek el. Az ültetés előtt az egyesült elnöke, Demeter Zoltán előadást tartott a diákoknak a növény- és állatvilág legfontosabb tudnivalóiról.

Kép

Az intézmény igazgatónője, Vucskó Zsuzsanna rendkívül fontosnak tartja, hogy azok a gyerekek is megismerkedjenek azzal, hogyan szépíthetjük környezetünket, akik bérházakban élnek.

Kép

A Diósgyőr városközpont integrált rehabilitációja című projekt részeként 2017-ben az önkormányzat felújította a Petőfi Sándor Fiókkönyvtárat és a Diósgyőri Római Katolikus Plébániával együtt a templomkertet. A fejlesztési program következő lépése volt a Táncsics Mihály és az Árpád úti szolgáltatóház előtti tér átépítése. A Táncsics Mihály téren többek között kiépítették a térvilágítást, a meglévő növényállományt magas díszértékű növényekkel bővítették, ülőpadokat, hulladékgyűjtőket helyeztek ki és új járdaszakasz épült.

Kép

Az Árpád úti szolgáltatóház előtti téren a meglévő növényzet és fák mellett gyepesítéssel, új növények és 15 darab új fa ültetésével több mint 1000 négyzetméterre növelték a zöldterület nagyságát. A gyalogos részen teljes burkolatcsere történt, valamint új látványszökőkút épült a téren. A felújított tér ad otthont a helyi termelői piacnak, amihez asztalokat is kiépítettek. Van a téren köztéri óra, segélyhívó berendezés, több új, zárható hulladékgyűjtő, és új padok. A tér déli oldalában a gépkocsi parkolót is bővítették.

Jelenleg is zajlik a Vár utca 5. szám alatti épület teljes körű felújítása, ahol színvonalas vendéglátóhelyet alakítanak ki. 

Kép

A fejlesztés további eleme a II. János Pál pápa tér lépcsőzetes kialakítása a Szinva-patak felé, ahol új sétányok mentén kandeláberek, utcabútorok kapnak helyet, ezen felül egy szökőkút kialakítása is szerepel a tervekben.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda több helyszínen hibaelhárítási és útfelújítási munkálatokat végez szerda reggel, ezért kérik az óvatos közlekedést.
Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.