Ugrás a tartalomra

Befejeződött a Déli Ipari Park infrastrukturális fejlesztése

Létrehozva
Másfél milliárd forintból fejlesztette Miskolc városa a Déli Ipari Park infrastruktúráját és a mellette lévő iparterületet. Alapvető célkitűzés volt egy jó alapinfrastruktúrával és közlekedési kapcsolatokkal ellátott terület kialakítása. Mindez elengedhetetlen abban a versenyben, amelynek győzteseként Miskolc továbbra is vonzó célpontja a beruházásoknak.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Az átadó ünnepségen Pfliegler Péter alpolgármester elmondta, a város folyamatosan fejleszti szolgáltatásait, infrastruktúráját, közösségi közlekedését. – Összességében az önkormányzat minden fejlesztésével azt kell elérnünk, hogy a munkaadó és a munkavállaló jól érezze, otthon érezze magát Miskolcon. Ami azt is jelenti, hogy folyamatosan javul az életminőség, folyamatosan fejlődik a város, egyre többet tudunk nyújtani. Megéri betelepülni, megéri maradni, fejleszteni, és megéri visszajönni Miskolcra – hangsúlyozta az alpolgármester, aki hozzátette, a gazdaságfejlesztés nemcsak elindult Miskolcon, hanem hatalmas léptekkel halad előre. – A legfontosabb feladatunk az volt, hogy csökkentsük a munkanélküliséget, új munkahelyeket teremtsünk. Szeretnénk a munkát folytatni – összegzett Pfliegler Péter.

Kép

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata – konzorciumban a Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt.-vel – a betelepülő vállalatok igényeit is szem előtt tartva fejlesztette az ipari parkot. Várnai Beáta, a Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési igazgatója elmondta, Miskolc Déli Ipari Parkja (MIDIP) eddig az M30-as autópályáról a 304-es úton kiépített körforgalmon keresztül volt megközelíthető. – Most a Bogáncs utcán, az ipari park északi részén új csatlakozási pontot alakítottak ki, a közösségi közlekedéshez új buszmegállókkal, gyalogátkelőkkel. Mindez magával hozott további, ipari parkon belüli infrastrukturális fejlesztéseket, így a csapadékvíz-elvezetési rendszer és közvilágítás, aszfaltos út, járda és kerékpáros nyom kiépítését. Emellett az ipari park keleti oldalán zúzalékos pályaszerkezettel szervizút és vízelvezető árok is épült – sorolta a beruházás részleteit Várnai Beáta.

Kép

A város déli határában lévő kereskedelmi központok és a Joyson Safety Systems Hungary Kft. között is közvilágítással ellátott járda épült, így a gyár biztonságosan megközelíthető gyalogosan, és kerékpárral is az áruházaktól. A növekvő létszámú munkavállaló biztonságosabb közlekedéséért buszfordulót is építettek a gyár közvetlen közelében.

Kép

A 304-es út déli oldalán, az 1000 hektáros iparterület részeként új, 120 hektáros zöldmezős beruházással a Hejő-patak mederrendezése mellett aszfaltburkolatos út épült járdával, kerékpárúttal, körforgalommal és közvilágítással. Az ipari parkban és az új iparterületen a teljes alapinfrastruktúra elérhető, és Miskolc környezetbarát és okos városfejlesztési irányvonalaként a geotermikus energia is a befektetők rendelkezésére áll.

Kép

A projekt 100 %-os támogatással, az Európai Unió és a Magyar Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A támogatás összege nettó 1,5 milliárd Ft.

Kép

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda több helyszínen hibaelhárítási és útfelújítási munkálatokat végez szerda reggel, ezért kérik az óvatos közlekedést.
Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.