Ugrás a tartalomra

A Kabar utcában folytatódott a nyomortelepek felszámolása

Létrehozva
Ezúttal az 54. szám alatti háromlakásos ingatlan elbontását kezdték meg. A korábban itt élőket szociális bérlakásokba költöztették. A terület önkormányzati képviselője elszánt abban, hogy a vasgyári nyomortelepet meg kell szüntetni.

– Sokkal nyugodtabb a környék ma már – mondja az elbontásra váró épület tőszomszédságában élő Nagy Zoltánné. Érdeklődésünkre meséli: korábban sok balhés család élt az utcában, akik nem fizették a közüzemi számlákat, hangoskodtak, volt, hogy az udvarukra is betörtek. – Szerencsére azonban ők elmentek innen. Akik itt maradtak, azok vagy dolgoznak, vagy nyugdíjasok. Azért, hogy most csend, nyugalom és béke legyen a Kabar utcában, sokat dolgozott a képviselőasszony – teszi hozzá.

Kép
Fotó: Mocsári László

A férje azért megjegyzi, hogy bár az épület, amiben laknak, belül viszonylag elfogadható állapotban van, de a külső falakra ráférne a vakolás, festés. Nagy Zoltán hozzáteszi: a lopások sem teljesen szűntek meg, jól látható a szomszédos házakon: a palatető igen foghíjas, de más problémák is nehezítik az itt lakók életét.

– Én magam évekkel ezelőtt közel félszáz konténer szemetet vitettem el innen, de az illegális hulladéklerakásokkal mind a mai napig küzdünk. És így aztán a patkányokkal is, amik már a környékbeliek életét is megkeserítik – mondja a terület önkormányzati képviselője. Gazdusné Pankucsi Katalintól megtudjuk: az 54. szám alatti ingatlan is annyira rossz állapotban volt már, hogy le kell bontani az épületet. A korábban itt élőket szociális bérlakásokba költöztették.

Kép

– Ahogy újítjuk fel ezeket a bérlakásokat, úgy költöznek át az itt élők, és bontjuk le sorban az épületeket – teszi hozzá.

A képviselő is megerősíti: korábban 54 lakásban éltek emberek a Kabar utcában, köztük sajnos olyanok is, akik nem voltak képesek betartani a közösségi együttélés szabályait; hangoskodtak, előfordultak lopások, verekedések.

– A környéken élők persze nagyon örülnek, hogy megszűnik ez a nyomortelep. Ahogy a városvezetés ígérte, elszántak vagyunk abban, hogy folytatjuk a nyomortelepek felszámolását – hangsúlyozta Gazdusné Pankucsi Katalin.

A csütörtöki bontást Beke Tibor, az ingatlangazdálkodási igazgatóság igazgatója is felügyelte.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.