Ugrás a tartalomra

Márai: „Ilyen nagy dolog a Szabadság?” – szavalóverseny 1956 emlékére

Létrehozva
Hetedszer hirdette meg október 23-a közeledtével városi versmondó versenyét a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. Idén először általános iskolás diákok is jelentkezhettek az eddig csak középiskolások részére szervezett megmérettetésen: így csütörtökön hat felső tagozatos általános iskolás, és huszonegy középiskolás gyermek szavalt el egy-egy ’56-os verset.
Kép
Fotók: Mocsári László

Volt, aki a költészet, volt, aki a történelem, és volt, aki a személyes élmények felől közelítette meg a forradalom és szabadságharc emlékét – de mindannyiukban közös volt, hogy emlékezni kell. Emlékezni a forradalmat megelőző időkre, és az azt követő megtorlásra.

Kép

– Utánanéztem a forradalom előtti és után időszaknak: képeket és videókat nézegettem, hogy megpróbáljam belehelyezni magam ebbe az érzelemvilágba, de persze ez lehetetlen – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Szomor Abigél, a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium 11. osztályos tanulója.

Papp Ferenc kulturális főreferens kifejtette, a szavalóverseny célja, hogy továbbörökítse mindazt a tudást, ami a verseken keresztül megérintik a lelkünket, hiszen „mi egy forradalmi nemzet vagyunk”.

Kép

Nagyon sok vers és önálló kötet született 1956-tal kapcsolatban, így nagyon gazdag a kínálat, amiből készülhettek a diákok. – A szavalóverseny fontos feladata, hogy a verseken keresztül közelebb kerüljenek ehhez az időszakhoz. Megismerni, megérteni, megszeretni a verset azáltal, hogy elszavalják azt – mondta Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.

A diákok most is kaptak egy ajánlott verslistát, de más forrásból is választhattak, mint ahogy többen meg is tették.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.