Ugrás a tartalomra

„1956 igazi örökségére kell építenünk”

Létrehozva
Ünnepi műsort tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére október 23-án a Miskolci Nemzeti Színházban. Veres Pál polgármester beszédében kiemelte: az örökséget meg kell őrizni és tovább kell tudni adni.
Preview Image
Mocsári László képgalériája!

„A történelem (…) a magyart szabadságra ítélte” – Illyés Gyula gondolataival kezdte ünnepi beszédét Miskolc polgármestere, hozzátéve: a történelem természetéhez az is hozzátartozik, hogy örökséget és nagy felelősséget hagy a következő nemzedékek számára. Veres Pál szerint azonban „olyan ritka korban élhetünk, köszönhetően 1956 szellemiségének, hogy most okulhatunk a leckéből”.

Kép
Fotó: Mocsári László

– Az örökséget meg kell őrizni és tovább kell tudnunk adni, hogy tovább éljen és újra továbbadhassák a következő nemzedékek. A megőrzése mindannyiunk közös felelőssége – hangsúlyozta a városvezető, aki példaértékűnek nevezte a miskolci megemlékezések, koszorúzások sorát. – Minden évben végigjárjuk az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek helyszíneit, nem engedve, hogy bármelyik is feledésbe merüljön – mondta.

Kép

Át kell érezni, lélekközelinek kell maradnia, ami akkor történt, fogalmazott a polgármester, és ezt úgy érhetjük el, ha felkeressük a helyszíneket, ha beszélünk a még élő szemtanúkkal. – Így adhatják át egymásnak a generációk 1956 máig ható örökségét – tette hozzá.

Kép

Polgármesteri gondolkodásmódjáról néhány szót szólva Veres Pál kifejtette: „a béke útján nyugodtan és egyszerűen haladhatunk” (idézte Gerald G. Jampolsky amerikai orvost és ezoterikus írót – a szerk.). – Jusson eszünkbe minden nap, minden percben, minden másodpercben, és kiváltképp jusson eszünkbe minden reggel, amikor felkelünk, hogy ha önmagunk számára elfogadjuk a békét, akkor a világon minden eleven lélek egy kis békéhez jut. Így alakul át a világ, nem pedig úgy, ha megtámadjuk azokat, akik a támadás pártján állnak – hangoztatta, hozzátéve: amikor a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, a világ akkor fogja megismerni a békét.

Kép

– Tudnunk kell tehát, hogy nincs két Miskolc. Csak egy Miskolc van és az mindannyiunké. Munkásoké és diákoké, tanároké és orvosoké, időseké és fiataloké, választóké és választottaké, jobboldaliaké, baloldaliaké, zöldeké, civileké, kormánypártiaké, ellenzékieké és pártpolitikán kívül állóké. Mert ezek vagyunk mi. Ez Miskolc, a város szeretete köt össze minket – emelte ki Veres Pál.

Kép

– A közösséghez tartozás érzése, a közös érdekek és értékek érvényesülése, a megbékélés vágya, a szabad gondolat alkotó ereje, az emberi jóságba és a boldogabb jövőbe vetett hit számomra 1956 igazi öröksége. Erre kell építenünk – ismételte meg a Petőfi-téren elmondott zárszavakat Miskolc polgármestere.

Ez is érdekelhet

Értékes ösztöndíjat kapott két szentpális diák
MiskolcOktatás
Szeptember 1-jén ismét ünnepi pillanattal kezdődött a tanév a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában.
Pénteken elstartol a CineFest – a fesztivál igazgatójával beszélgettünk a Kilátó című műsorunkban
MiskolcKultúra
Filmek, sztárok, koncertek, premierek, szabadtéri vetítések és rengeteg kísérőprogram. Pénteken indul a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az előkészületekről, kulisszatitkokról, és a legizgalmasabb vetítésekről számolt be stúdiónkban Bíró Tibor fesztiváligazgató.
Képgaléria
A pálinkafőzés titka
Mitől lesz jó a pálinka? – Az üst mélyén kerestük a titkot
MiskolcGasztroSzabadidő
Javában tart a párlatfőzés szezonja. De vajon mitől lesz igazán jó egy pálinka? Elég hozzá a jó gyümölcs, vagy a főzésen is múlik minden? A Szirmai Pálinkaházban jártunk, ahol Bencs Tivadar pálinkafőző mester segítségével jártunk utána a pálinkafőzés titkainak.
Képgaléria
Képzőművészeti pályázatot hirdettek az Ars Sacrára
MiskolcKultúraEgyház
Péntek, 16 óráig várják a grafikákat, festményeket és kisplasztikákat a Feledy-házban, a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál képzőművészeti pályázatára.