Ugrás a tartalomra

Buga Jakab és társai: városi túra szombaton, 30 évnyi távlatból

Létrehozva
Műszakváltás vagy rendszerváltás? Nem tudjuk, az 1980-as évek végén felmerült-e így valakiben is a kérdés, de a két kifejezés egymás mellé emelése jelképes. Az ezekben a hetekben zajló programsorozat viseli a címet, amely a három évtizeddel ezelőtti világot igyekszik megidézni - nem a politikai avagy társadalmi változásokat, hanem a kultúráét. Azon belül is célkeresztben az underground.
Kép

Az 1990 előtti és utáni évek legendás, ha úgy tetszik, kultikus miskolci vendéglátóhelyeit járja végig az Észak-Keleti Átjáró Egyesület túrasorozata. Az első alkalommal a Vasgyárból indulva a Black Mici, a Tokaj, a Vian és társaik kerültek terítékre (mellettük a Vasas, a Bartók művházak, stb.), most pedig a Tetemvártól a Kisavasig tart a szombat délutánra meghirdetett városi séta. A 16.30-ra a Petőfi szoborhoz meghirdetett találkozó után az érdeklődőket a túravezetők irányításával a közeli Buga Jakab "romkocsmához" (pontosabban maradványaihoz) látogatnak, annak korabeli sztorijait felidézve, majd a belvároson átvágva az egykori Nightmare, Törpe és egyéb sörözők, a Tátra Bob Club és hasonló avasi helyek emlékezetét próbálják feltárni, megőrizni, értékelni. Mit jelentettek ezek az italozók, koncerthelyszínek, beszélgetős placcok anno, és milyen a "történelmi" megítélésük az utókor szemszögéből. Mindenki elmesélheti ezekről a saját sztorijait.

Kép

A Műszakváltás - Rendszerváltás programsorozat zárása majd november 30-án következik, kiállítással, koncertekkel, előadásokkal, szerzői esttel (a "Privát félmúlt Miskolcon" kötetek kapcsán). További friss információk a Facebookon vagy az atjarok.hu weboldalon nyerhetők.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.