Ugrás a tartalomra

Fehér Gyula lett Nyésta polgármestere

Létrehozva
Fehér Gyula lett a polgármester a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyéstán, ahol vasárnap megismételték az önkormányzati választást, mert a helyi választási iroda nem hitelesítette az eredményt október 13-án.

A település honlapjára feltett jegyzőkönyv szerint a község névjegyzékében szereplők három független polgármester-jelölt közül választhattak.

Mikó Norbert 37, Fehér Gyula 42 voksot kapott, Szabó Tamás Ákosra senki nem szavazott. A képviselő-testületi helyekért öten indultak, Mata László és Fehér-Vigóczki Ildikó lett önkormányzati képviselő.

Nyésta volt az országban az egyetlen település október 13-án, amelynek választási eredményeiről a választási iroda a szavazás után nem közölt adatokat. A településen a választásra jogosultak számának irreális növekedése miatt tartottak megismételt szavazást.

Ez is érdekelhet

Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.