Ugrás a tartalomra

360 lépcsőfok, 1,2 kilométer, emelkedők, 20 kg-os felszereléssel – lépcsőfutó bajnokság tűzoltóknak

Létrehozva
A cél az Avasi kilátó volt. A hetedik megyei lépcsőfutó bajnokságon 20 hivatásos lánglovag mérette meg magát.
Preview Image
Mocsári László képgalériája!

A megye hivatásos tűzöltői most még keményebb kihívásra vállalkoztak: az avasi lépcsősoron futottak a versenyzők a hetedik lépcsőfutó bajnokságon. A több mint egy kilométeres távra három kategóriában, 20 tűzoltó vállalkozott, plusz 20 kig súllyal megpakolva. 

Tircs Gergely tűzoltó a Miskolc Televíziónak elmondta, ez legalább olyan kemény lesz, mint a húszemeletes. – Sokkal hosszabb a futam ideje, ami nagyon ki fogja venni a tüdőt és a lábat is – latolgatott a verseny előtt.

Tircs Gergely 6 perc alatt teljesítette a távot.

Kép

Egyed János címzetes tűzoltó alezredes úgy fogalmazott nagyon sok 9, 10 emeletes épület van, amit védeni kell, ahová, miután felfutnak ott még dolgozni is kell; életét menteni, tüzet oltani, egyéb műszaki beavatkozást végezni. – Tehát kell az erőnlét, kell az állóképesség, kell az, hogyha felérünk, akkor még bevethetők legyünk és tudjunk dolgozni.

A hetedik megyei lépcsőfutó bajnokságon 20 hivatásos lánglovag mérette meg magát.

– A tűzoltók életében nagyon fontos a jó erőnlét, illetve a sportos életmód, ami az egészséghez is hozzájárul, ezt a célt szolgálja ez a verseny is – emelte ki Dojcsák Dávid, a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Kép

Ezúttal három kategóriában hirdettek győztest. 45 év felett Sipos László, 30 és 45 év között Tircs Gergely, 30 év alatt pedig a tiszaújvárosi Titkó Krisztián szerepelt sikerrel, aki a nap abszolút győztese címet is megszerezte.

Ez is érdekelhet

Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.