Ugrás a tartalomra

Lila lesz a kilátó vasárnap

Létrehozva
November 17-e a koraszülöttek világnapja, ilyenkor a világ bármelyik nagyvárosában egy-egy szimbolikus épület lila fénybe borul. A kezdeményezéshez évek óta már Miskolc is csatlakozik, így vasárnap újra lilába „öltözik” az Avasi kilátó.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A világon minden 10. baba koraszülött.  Évente mintegy nyolcezer gyermek születik a 37. terhességi hét előtt. A kis születési súllyal világra jövő gyerekekre gyakran rendkívül hosszú kórházi ápolás vár és minden tekintetben különleges bánásmódra van szükségük az életük első heteiben.​

Ez is érdekelhet

Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.