Ugrás a tartalomra

Lehet még adományozni

Létrehozva
Osváth Tibor és barátai ismét adományokat várnak. A Miskolci Nemzeti Színház művésze játékokra, könyvekre valót gyűjt karácsonyra. A bohócdoktorként is dolgozó színész magánemberként harmadik éve csal mosolyt a gyerekek arcára. A Miskolci Nemzeti Színház művészei létrehoztak egy Facebook csoportot "Segítsünk közösen egy mosolyért” címmel. A legnagyobb közösségi oldalon eddig több mint egymillió forint gyűlt össze.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Osváth Tiborban 2017-ben ötlött fel az a gondolat, hogy ha a Facebook ismerőseitől kérne száz forintot, akkor abból egy nagyon szép összeg jönne össze. - Ekkor jött létre maga a csoport barátaim kollégáim biztatására. A gyerekek mosolya megfizethetetlen. 

Az idei gyűjtést októberben kezdték el. Azóta 1 millió 137 ezer forint gyűlt össze.

- Százkilencvenhat embertől érkezett ez az összeg. A csoportban nagyon sokan vagyunk, több mint ezerkétszázan. Még mindig várjuk azoknak a lelkes adományozóknak az adományait, akik a csoport tagjai, és lehet még csatlakozni a csoportunkhoz - mondta a színész.

A Velkey László Gyermekegészségügyi Központon kívül tavaly a nagybarcai csecsemőotthon kapott az adományból. Idén a GYEK mellett a boldogkőváraljai szociális otthon is kap a támogatásból.

Ez is érdekelhet

véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!