Ugrás a tartalomra

Kinevezték Miskolc új jegyzőjét

Létrehozva
Veres Pál, Miskolc polgármestere november 20-án kinevezte Miskolc új jegyzőjét.

A városháza tájékoztatása szerint négyen jelentkeztek a kiírt pályázatra, Veres Pál pedig Ignácz Dávidot nevezte ki.

Kép
Fotó: Mocsári László

A döntést az indokolta – olvasható a közleményben –, hogy a pályázók közül ő rendelkezik a leghosszabb időtartamú jegyzői és közigazgatási tapasztalattal. Ezen felül pályázatában több olyan elem is szerepelt, amely a Nagy-Miskolc programmal összhangban áll.

Ez is érdekelhet

véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!