Ugrás a tartalomra

Negyven helyi szakember kapott mesteroklevelet

Létrehozva
Ők mostantól szakmájuk diplomásai. Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat szerelők, pincérek és szakácsok képesek – oklevelüknek megfelelően – magasabb minőséget és szolgáltatást nyújtani, sőt diákokat képezni saját szakmájukban. A Mesteravatónak a BOKIK nemrég átadott új székháza adott otthont.

Dallal köszöntötték azt a negyven szakembert a BOKIK-ban, akik nemrég tettek mestervizsgát. Az ünnepségen fogadalommal erősítették meg a sikeres vizsgázók, hogy a régi mesterek hagyományaihoz méltóak lesznek, és a leendő mestereknek is példát mutatnak.

Kép

Ezúttal három szakma mesterei vették át oklevelüket; volt köztük gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat szerelő, pincér és szakács is.

Az új mesterek jogosítványt szereztek arra, hogy ők maguk is részt vehessenek a diákok képzésében. Csányi Bence, a Calypso Étterem szakácsa a Miskolc Televíziónak elmondta, fontosnak tartja a mesterlevél megszerzését, mert tanulóiknak felkészültebben tudják átadni tudásukat, komolyabb segítséget tudnak nyújtani számukra, ami mindenkinek jó.

Kép

A mesteravatón a BOKIK elnöke azt hangsúlyozta, hogy ma a mester a szakma diplomása, a tudás mellett pedig a magas tudás, a minőség kiemelten fontos. Bihall Tamás szerint a mester szinonimája lehet a minőség és a magas felkészültség. – Nagy örömmel szervezzük a kamara megalakulásától kezdve ezt a programot, több mint ezer oklevelet átadtunk már. Ennyi új szakértelem a gazdaság teljesítményét növeli – tette hozzá.

Preview Image
Mocsári László képgalériája!

A mesterek képzése azért fontos, mert jogos az a feltételezés, hogy ezek a szakemberek magasabb minőséget és szolgáltatást képesek nyújtani, valamint az ő feladatuk a tanulók nevelése és az utánpótlás gondozása is – hangzott el az ünnepségen.

Ez is érdekelhet

véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!