Ugrás a tartalomra

Elkötelezettek a szülészet megtartása mellett

Létrehozva
Jakab Péter arra kéri a kormányt, hogy induljon meg egy egyeztetés az Emmi és a miskolci önkormányzat között a Semmelweis Kórház Szülészeti- és Nőgyógyászati Osztályának bezárása kapcsán.

A Jobbik országgyűlési képviselője azt szeretné, hogy ebben a kérdésben a miskolciak feje fölött ne szülessen döntés.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

A témában tartott pénteki sajtótájékoztatón Badány Lajos azt hangsúlyozta: 114 orvos, ápoló és aneszteziológus fejezte ki tiltakozását a tervezett bezárás ellen. A párhuzamosság megszüntetésével indokolt elképzeléssel a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese szerint a megyei kórház szülészete a jelenleginél kétszer több szülést nem fog tudni levezényelni.

Kép

– A következő ülésen egy állásfoglalást fogunk beterjeszteni, amiben a miskolci közgyűlés kifejezi, hogy elkötelezett a Semmelweis kórház Szülészeti- és Nőgyógyászati Osztályának megtartása mellett, és arra kéri a megyei központi kórház vezetőségét és az Emmi-t, hogy egymással egyeztetve egy másik, alkalmas épületet találjanak az egynapos sebészet befogadására – fogalmazott a frakcióvezető-helyettes.

Ez is érdekelhet

A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.