Ugrás a tartalomra

Fogvatartottak kiállítása a kórházban

Létrehozva
Festményeikkel támogatják fogvatartottak a kórházat. A Csillagpontban ma nyílt tárlat anyagát január végén elárverezik, hogy a bevételből támogassák az intézményt. A tizenkét alkotó három hónapon át vett részt egy úgynevezett jóvátételi programban.
Kép

Októberben a Miskolci Nemzeti Színházban nyílt meg az a kiállítás, ami fogvatartottak munkáit mutatta be. A tizenkét alkotó festményeiből nyílt tárlatot most a Csillagpontban nyitotta meg többek között Szeidl Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka. – Ezek az alkotások egy jóvátételi program keretében születtek meg.

Kép

A program ezen részének kitalálója Dugas Erika volt, a Dugas Galéria vezetője. A festőnő felvállalta, hogy három hónapon át hetente egy napot foglalkozik a börtönben azokkal az emberekkel, akik jelentkeztek erre. – Azt szokták mondani, hogy minden annyit ér, amennyit adnak érte. Én nagyon remélem, hogy amikor árverésre fog sor kerülni, mert hogy ez a cél a festményekkel, akkor lesznek olyan vállalkozó szelleműek, akik majd sokat adnak egy-egy festményért, így ezek komoly értéket képviselhetnek.

Kép

A tárlatot vándorkiállítás formájában a kórház több telephelyén és több épületében elhelyezik majd a következő hónapokban. Végül a festményeket elárverezik azon a gálavacsorán, amit január 24-én este 6 órától rendeznek meg.

Kép

Révész János, a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója elmondta, egy kórházban a pénznek mindig van helye. – Ebben az évben is elég intenzív fejlesztéseket hajtottunk végre. Én azt gondolom, hogy a jövő évben, amire szeretnénk nagyon sok pénzt költeni, egyértelműen a betegelégedettség, ami azt jelenti, hogy a várakozási idő, az építészeti körülmények javuljanak annak érdekében, hogy a betegek lényegesen komfortosabban érezzék magukat a kórház területén.

Kép

A jóvátételi program célja, hogy a fogvatartottak érezzék, tudnak hasznos tagjai lenni a társadalomnak.

Ez is érdekelhet

A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.