Ugrás a tartalomra

Verssel, dallal csalogatják a Mikulást a Vörösmartyba

Létrehozva
Idén is megrendezi Mikuláscsalogató szavaló- és énekversenyét a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola. A megmérettetés november 29-én, pénteken délután 4 órától lesz az intézményben.
Kép
Korábbi felvétel

November 29-én 16 órától újra óvodások versenyezhetnek a Vörösmarty iskolában. A nagycsoportosok versmondásban, éneklésben mérhetik össze tudásukat. Balgáné Tót Katalin, a verseny szervezője elmondta, ez már az ötödik alkalom, hogy megrendezik az eseményt. – Tele van örömmel a szívünk, mikor azt látjuk, hogy milyen igényességgel választják ki a szülők a verseket a gyerekeknek. Főleg becsülendő, hogy kevés idejük mellett, mai gépesített világunkban is még sokan tartják fontosnak a verseket. A gyerekek pedig igazán talpraesettek, hiszen egy ilyen szerepléshez erre van szükség, amellett, hogy már számtalanszor fedeztünk fel valódi tehetségeket – mondta a szervező, aki hozzátette, előfordult már, hogy külön díjazták a szép kiejtést, a hosszú verset tanulók memóriáját vagy a csilingelő énekhangot.

Kép

A bátor versenyzők oklevelet, könyvet vagy éppen édességet kapnak, az iskola tanulói pedig Szent Miklós életéről szóló színdarabbal szórakoztatják őket a verseny napján.

Mint azt a szervezőtől megtudtuk, általában a környező óvodákból jelentkeznek a megmérettetésre, de előfordult már, hogy jöttek Bükkaranyosról vagy Nyékládházáról is. A versmondó és énekverseny mindenki előtt nyitva áll. A jelentkezési lap letölthető az iskola Facebook oldaláról, de akár telefonálni is lehet az intézménybe (06-46/506-518).

Ez is érdekelhet

A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.