A jótékonysági gálaesten fellép a Reményi Ede Kamarazenekar, Kacsenyák-Hircsu Angelika és Szalovszky Viktória, az Avas táncegyüttes, a Szinvavölgyi táncegyüttes, a Tényleg zenekar, a Számadó zenekar, az Árok zenekar és a Csender Zenekar. A rendezvény fővédnöke: Veres Pál, Miskolc polgármestere. A jegy megvásárlása a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeit támogatja. Jegyvásárlás és további információk itt találhatók.
Jónak lenni jó – Böjte Csaba a Művészetek Házában
Létrehozva
Lélekhangoló jótékonysági gálaestet tart december 2-án 18.00 órától a Művészetek Házában Böjte Csaba testvér segítségével a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület és Miskolc Polgármesteri Hivatala.
Ez is érdekelhet
A diósgyőriek az esélyesek
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.