Ugrás a tartalomra

Rablással és kifosztással próbálkozott

Létrehozva
A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a fiatalkorú fiút, aki megtámadott Miskolcon két nőt, és megpróbálta elvenni az értékeiket.
Kép

Rablás és kifosztás miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 17 éves, erdőhorváti fiúval szemben. Az elkövető október 22-én este 9 előtt Miskolcon a Szabadság úton egy asszonytól válltáskáját el akarta venni, ezzel elrántotta a nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A rabló nem járt eredménnyel, ezért elszaladt a helyszínről.

Ezek után egy órán belül a Maros úton egy másik nő kezéből próbálta meg kitépni a táskáját, de ez sem sikerült, így a fiú ismét zsákmány nélkül szaladt el. A rendőrök november 22-én elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, majd az ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatására.

Ez is érdekelhet

A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.