Ugrás a tartalomra

Lezárult a Hideg sor felújításának első szakasza

Létrehozva
November végére a munkák lezárultak, télre szünetel a beruházás, így megszűnt a félpályás lezárás is a Hideg soron. Tavasszal folytatják, akkor majd új aszfaltréteget is kap az érintett útszakasz.

Az elmúlt hetekben a MIVÍZ szakemberei karbantartási munkákat végeztek itt, az ivóvízvezeték rekonstrukciója azóta befejeződött. Az útszakasz újra jól járható, a jelzőlámpás forgalomirányítás megszűnt.

A felújítás első szakaszában a környező cserjéket is rendbe tették, illetve az üres, elhagyott pinceszakaszokat is betömedékelték.

Címlapfotó: Juhász Ákos

Ez is érdekelhet

A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.