Ugrás a tartalomra

Még tart a Miskolc Holding részletes átvilágítása

Létrehozva
A Miskolci Közgyűlés az elmúlt héten megválasztotta a Miskolc Holding Zrt. Igazgatóságát, Felügyelőbizottságának tagjait, valamint ezzel párhuzamosan elkezdődött a társaság részletes átvizsgálása. A delegáltak többek között a Holding legfontosabb szerződéseit, közelmúltbeli kifizetéseit is megvizsgálták.

Az ügyben tájékozódva kiderült, hogy a volt cégvezetők az előző városvezetéssel olyan szerződéseket kötöttek, amelyek alapján - sajnálatos módon - távozásukkor nagyobb összegű végkielégítést, jutalmat, prémiumot vehettek fel.  A jelenlegi városvezetésnek - az elmúlt önkormányzati ciklus alatt szerződésbe foglalt szigorú szabályozások miatt - nem volt más lehetősége, mint az elődei által rögzített feltételek alapján kiutalni a jutalékokat, prémiumokat. 

Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere erkölcsileg nem érzi megalapozottnak ezen kifizetéseket, de a korábban megkötött szerződésekben foglaltak végrehajtása törvényszerűen, jogászokkal egyeztetve történt.  Miközben már most - alig másfél hónapos városvezetés után - jól látszik, ezeknek a pénzeknek meglenne a helyük a Miskolci Önkormányzat és a Miskolc Holding Zrt. büdzséjében is. A több tízmilliós összegből akár óvodafelújításra, akár szociális intézmények fejlesztésére is költhetett volna a város. 

Annak érdekében, hogy a jövőben ilyen, a város számára előnytelen szerződések ne köttessenek, Veres Pál elkötelezett a transzparencia, az átláthatóság mellett. Ezt támasztja alá az is, hogy a Miskolc Holding Zrt. Felügyelőbizottságában a Fidesz is helyet kapott, arra ugyanis, hogy ebbe a bizottságba az ellenzék is delegálhasson tagot, az elmúlt kilenc évben nem volt példa - olvasható a Városháza közleményében. 

Ez is érdekelhet

A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.