Ugrás a tartalomra

Mi Hazánk: nyomozás a megyei kórházban

Létrehozva
Megdöbbenéssel értesültem a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházzal kapcsolatos legújabb hírekről, amelyek szerint többek között emberi test tiltott felhasználása és költségvetési csalás gyanúja miatt is vizsgálódnak a hatóságok – írja közleményében Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke.

„Sajnos az elmúlt időszakban ez már a sokadik botrány a kórházban, ami azért is probléma, mert megszűnik a borsodi betegeknek a megyei kórházba vetett bizalma. Az pedig, hogy az emberi test tiltott felhasználásának egyáltalán csak a gyanúja felmerülhet egy állami közintézményben, botrányos. Ráadásul - köszönhetően a miskolci és megyei  kórházösszevonásoknak - az itt élőknek lassan nem marad más lehetőségük, mint a megyei kórház. Ne felejtsük el, a kórházak összevonása már a  szocialista városvezetés idejében 2007-ben elindult, akkor a Diósgyőri kórházat vonták össze a Semmelweis kórházzal, most pedig küszöbön áll az újabb kórházösszevonás. A Mi Hazánk Mozgalom reméli hogy a hatóságok minél hamarabb fényt derítenek az ügyekre, ugyanakkor úgy tűnik, hogy Magyarországot nem csak a harmadik világból érkező migráció, de a harmadik világra jellemző korrupció is veszélyezteti. „ – olvasható Pakusza Zoltánnak, a Mi Hazánk Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökének szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Ez is érdekelhet

A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.