Ugrás a tartalomra

„Több mint egy mesekönyv!” – Milli és Rémi: A csavargás folytatódik

Létrehozva
Milli és Rémi történetét ezúttal is Tajthy Krisztina és Boda Lídia szerzőpáros foglalta könyvbe és Merényi Dániel rajzai tették még izgalmasabbá a kalandozást. A mesekönyv célja amellett, hogy szórakoztató perceket nyújtson a gyermekeknek, Miskolc turisztikai és kulturális értékeit kívánja bemutatni. A Maradj Miskolcon Alapítvány gondozásában megjelent második kötet dedikálása pénteken volt a Géniusz Könyváruházban. Ez alkalomból beszélgettünk a szerzőkkel.

Tajthy Krisztina, a Maradj Miskolcon Alapítvány alapítója és háromgyermekes édesanyaként a személyes indíttatás mellett azért is fogott az íráshoz, hogy minél több lokálpatriótát meg tudjon szólítani. Hiszen szerinte a mesekönyv nemcsak a gyerekeket szólítja meg, sok esetben a meséket felolvasó szülőket is megérinti.

Aki esetleg nem ismerné az első kötet történetét, miről szól a Milli és Rémi, A csavargás folytatódik című mesekönyv?
Tajthy Krisztina (T. K.): A második kötet ugyanazokkal a szereplőkkel készült, mint az első. De természetesen Lídivel követtük az idő múlását és már nagyobbak a gyerekek a könyvben. Ennek megfelelően az ő korosztályukkal megtörténő események vannak feldolgozva. A könyv történetének a kerete egy nemzetközi pályázat, melyet Miskolc és testvérvárosai hirdettek annak érdekében, hogy a gyerekek saját szemükkel mutassák be a nekik legkedvesebb helyszíneket és értékeket Miskolcról. Ez a keret adta azt a lehetőséget, hogy nagyon sok helyszínt és sztorit feldolgozhassunk a fejezetekben.

Kép
Tomorszki Ivett

Milyen korosztálynak ajánlaná ezt a könyvet?
T. K.: Elsősorban kisiskolásoknak, ami azt jelenti, hogy az 1-4. osztály a célcsoport, de nagyon sok visszajelzést kapunk, hogy óvodások is olvassák és szeretik, illetve az idősebb korosztályból is kaptunk már pozitív visszajelzést. De mindenkinek, még a felnőtteknek is ajánljuk, hiszen ez több mint egy mesekönyv.

Eltelt már egy-két hét a megjelenés óta, milyen a könyv fogadtatása, milyen visszajelzéseket kaptak?
T. K.: Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, amiért nagyon hálásak vagyunk. Olyan visszajelzést is kaptunk, hogy általános iskolai osztályok használják tanórákon, sőt: gyerekek kötelező olvasmánynak választották ezt a könyvet. Ez nagyon nagy öröm és büszkeség számunkra!

Kép

Boda Lídia társszerző pszichológus, gyakran foglalkozik kisiskolásokkal. Így pontosan tudja, milyen szóhasználat felel meg ennek a korosztálynak.

Három évvel az első kötet megjelenése után, mennyivel volt más a második kötet elkészítése?
Boda Lídia (B. L.): Maga az írás ugyanúgy történt, ahogy az első kötetnél, mi tényleg elvonultunk Krisztával egy-egy hosszú hétvégére és addig ötletelgettünk, írtunk, amíg el nem készült a könyv. A helyszínekkel kapcsolatban hárman (Merényi Dániellel) ültünk le a Bükk lábánál és bár eleve voltak olyan helyek, amik kimaradtak az első kötetből, de jöttek újabb- és újabb ötletek is.

Melyik volt a legkedvesebb helyszín?
B. L.: A Borangolást nagyon szerettük volna belevenni a történetekbe. (mosolyog) Ezenkívül a belvárosi rész az egyik kedvencem, én itt voltam gimnazista Miskolcon és az a rész, ahol mesélnek a Fő utcáról, a Weidlich udvarról – személyes emlékek miatt is kedvenc.

Kép

A mesekönyvet ezúttal is Merényi Dániel, Príma díjas grafikus készítette.

Volt-e valamilyen különbség az első, illetve a mostani kötet rajzainak elkészítése között?
Merényi Dániel (M. D.): Abban az értelemben nincsen, hogy az első kötet sikere igazolta azt a koncepciót, ahogy én hozzáfogtam – tehát az olvasók megszerették a figurákat és azt a képi világot, ami a könyvben van.

Illetve talán annyiban mégis, hogy most az első perctől részt vett a könyv szerkesztésében, míg az első kötetnél ez kicsit később alakult ki.
M. D.: Így van, viszont az első kötetnél is abban a kivételezett helyzetben voltam, hogy semmilyen beleszólásuk, megkötésük nem volt a szerzőknek, teljes mértékben rám volt bízva az egész. Ebből a szempontból akkor és most is egy kéziratot és szabad kezet kaptam az akvarell képek elkészítéséhez.

Ez is érdekelhet

Darmos László
Miskolci vagyonőr keresi a nagy őt – Elindult a Házasság első látásra
MiskolcBulvárCelebhírek
Miskolci izomkolosszus is szerepel a TV2 Házasság első látásra harmadik évadában. A 39 éves Darmos László sokszor érezte már, hogy egykori párjai a megmentő szerepet várják el tőle, majd elhagyják, amint már nincs kimondottan szükség rá. Egy igazán lobbanékony nőt választottak számára a szakértők.
A 26-os felújítása madártávlatból
Újra járható a Pattantyús utca, több helyen munkavégzés lassítja a forgalmat Miskolcon
Miskolc
Az Avas főútjának felújításához kapcsolódó munkálatok, valamint több városi útfelújítás és közterületi munka miatt ugyanakkor Miskolc több pontján továbbra is időszakos forgalomkorlátozásokra és sávszűkítésekre kell számítani.
Villamosbaleset az Újgyőri főtéren
MiskolcBaleset
A Thököly utca és az Újgyőri főtér között villamospótló autóbuszokkal szállítják az utasokat villamosbaleset miatt.
Különleges ételekkel és előadókkal érkezik a IV. Sólet Fesztivál vasárnap
MiskolcKultúraEgyház
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások – szeptember 6-án, ismét megtelik élettel a miskolci zsinagóga udvara.