Tajthy Krisztina, a Maradj Miskolcon Alapítvány alapítója és háromgyermekes édesanyaként a személyes indíttatás mellett azért is fogott az íráshoz, hogy minél több lokálpatriótát meg tudjon szólítani. Hiszen szerinte a mesekönyv nemcsak a gyerekeket szólítja meg, sok esetben a meséket felolvasó szülőket is megérinti.
Aki esetleg nem ismerné az első kötet történetét, miről szól a Milli és Rémi, A csavargás folytatódik című mesekönyv?
Tajthy Krisztina (T. K.): A második kötet ugyanazokkal a szereplőkkel készült, mint az első. De természetesen Lídivel követtük az idő múlását és már nagyobbak a gyerekek a könyvben. Ennek megfelelően az ő korosztályukkal megtörténő események vannak feldolgozva. A könyv történetének a kerete egy nemzetközi pályázat, melyet Miskolc és testvérvárosai hirdettek annak érdekében, hogy a gyerekek saját szemükkel mutassák be a nekik legkedvesebb helyszíneket és értékeket Miskolcról. Ez a keret adta azt a lehetőséget, hogy nagyon sok helyszínt és sztorit feldolgozhassunk a fejezetekben.
Milyen korosztálynak ajánlaná ezt a könyvet?
T. K.: Elsősorban kisiskolásoknak, ami azt jelenti, hogy az 1-4. osztály a célcsoport, de nagyon sok visszajelzést kapunk, hogy óvodások is olvassák és szeretik, illetve az idősebb korosztályból is kaptunk már pozitív visszajelzést. De mindenkinek, még a felnőtteknek is ajánljuk, hiszen ez több mint egy mesekönyv.
Eltelt már egy-két hét a megjelenés óta, milyen a könyv fogadtatása, milyen visszajelzéseket kaptak?
T. K.: Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, amiért nagyon hálásak vagyunk. Olyan visszajelzést is kaptunk, hogy általános iskolai osztályok használják tanórákon, sőt: gyerekek kötelező olvasmánynak választották ezt a könyvet. Ez nagyon nagy öröm és büszkeség számunkra!
Boda Lídia társszerző pszichológus, gyakran foglalkozik kisiskolásokkal. Így pontosan tudja, milyen szóhasználat felel meg ennek a korosztálynak.
Három évvel az első kötet megjelenése után, mennyivel volt más a második kötet elkészítése?
Boda Lídia (B. L.): Maga az írás ugyanúgy történt, ahogy az első kötetnél, mi tényleg elvonultunk Krisztával egy-egy hosszú hétvégére és addig ötletelgettünk, írtunk, amíg el nem készült a könyv. A helyszínekkel kapcsolatban hárman (Merényi Dániellel) ültünk le a Bükk lábánál és bár eleve voltak olyan helyek, amik kimaradtak az első kötetből, de jöttek újabb- és újabb ötletek is.
Melyik volt a legkedvesebb helyszín?
B. L.: A Borangolást nagyon szerettük volna belevenni a történetekbe. (mosolyog) Ezenkívül a belvárosi rész az egyik kedvencem, én itt voltam gimnazista Miskolcon és az a rész, ahol mesélnek a Fő utcáról, a Weidlich udvarról – személyes emlékek miatt is kedvenc.
A mesekönyvet ezúttal is Merényi Dániel, Príma díjas grafikus készítette.
Volt-e valamilyen különbség az első, illetve a mostani kötet rajzainak elkészítése között?
Merényi Dániel (M. D.): Abban az értelemben nincsen, hogy az első kötet sikere igazolta azt a koncepciót, ahogy én hozzáfogtam – tehát az olvasók megszerették a figurákat és azt a képi világot, ami a könyvben van.
Illetve talán annyiban mégis, hogy most az első perctől részt vett a könyv szerkesztésében, míg az első kötetnél ez kicsit később alakult ki.
M. D.: Így van, viszont az első kötetnél is abban a kivételezett helyzetben voltam, hogy semmilyen beleszólásuk, megkötésük nem volt a szerzőknek, teljes mértékben rám volt bízva az egész. Ebből a szempontból akkor és most is egy kéziratot és szabad kezet kaptam az akvarell képek elkészítéséhez.
