Ugrás a tartalomra

Félpályán halad a forgalom a Bogáncs utcai hídnál

Létrehozva
Hétfőtől a megszokott útvonalán haladhat ismét a 45-ös busz a Pesti úti végállomása felé – tudatta portálunkkal a városháza.

Hetek óta hídépítési munka folyik a Bogáncs utcán, így az útszakaszt egy időre le kellett zárni, valamint az arra közlekedő autóbusz vonalát is ideiglenesen el kellett terelni. November 29-én azonban a félpályás közlekedés visszaállhat a környéken.

Ezt követően, december 2-án hajnaltól az MVK járműveinek sem kell már másfelé kerülniük.

A kivitelezés (járdaépítés, vízvezeték-rekonstrukció) ettől függetlenül folytatódik az érintett szakaszon. A munkálatok miatt félpályás útlezárás lesz jelzőlámpás forgalomirányítással.

(Címlapképünk csak illusztráció!)

Ez is érdekelhet

A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.