Ugrás a tartalomra

Két borlovag avatása pluszban a gálaesten

Létrehozva
A jubileumi ünnepség második napján rendezték meg a szokásos jótékonysági bált a Palotaszállóban, melynek célja az előző évekhez hasonlóan a Gyermek Onkohematológiai és Csontvelő-transzplantációs Osztály támogatása volt.
Kép

Az István Nádor Borlovagrend 20. születésnapja alkalmából érkezett vendégeket Czupper András, a lovagrend nagymestere köszöntötte. A Lovagok lovagja díj átadását követően Benkő László, az Omega együttes tagja egy különleges felajánlással élt. Egy, a zenekar tagjai által dedikált lovagi vállpántot adott át a lovagrendnek, melyet jótékony célra használnak majd fel. 

Az est folyamán két új borlovagot avattak, Veréb Tamás színész-énekest és Domonkos Béla gázfeldolgozót. Veréb Tamás elmondta, művészként és közszereplőként hisz a felelősségteljes szerepvállalásban, a színpadon és a hétköznapi életben egyaránt. – Ezért is választom a borfogyasztásban is a minőséget a mennyiség helyett. Bízom benne, hogy kezdő borfogyasztóként is hitelesen tudom képviselni a borlovag címet – mondta a színész.

Kép

A Hajdúszoboszlón élő Domonkos Béla gázfeldolgozó is a kulturált borfogyasztás fontosságát hangsúlyozta. – Sokfelé járok, és jó látni, hogy mennyit javult a minőség. Amikor egy jó bort emelek a számhoz, eszembe jutnak szeretteim, barátaim, az együtt megélt pillanatok. Most, hogy az István Nádor Borlovagrend tagja közé fogad, még több erőt ad, hogy átadjam, amit én kaptam a számomra nagyra becsült borászoktól – fogalmazott Domonkos Béla. A gálavacsorát követően a vendégek szórakoztatásáról Szécsi Viktória, Kovács Gábor, Veréb Tamás és Pataki Attila előadóművészek gondoskodtak.

A jubileum alkalmából megjelent egy kiadvány, mely az elmúlt húsz év eseményeit foglalja össze.

Ez is érdekelhet

A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.